Serie A

Visszacsábítaná Ibrahimovicot a Juventus

  • MTI

Korábbi csapata, az olasz bajnoki listavezető Juventus szeretné szerződtetni Zlatan Ibrahimovicot, a Paris Saint-Germain svéd csatárát.

Ibrahimovic

A Serie A címvédője a La Gazzetta dello Sport című sportlap értesülései szerint négy évre szóló szerződést, s évi 7 millió eurós fizetést kínál a francia bajnokság góllövőlistáját 27 találattal vezető támadónak. Az újság úgy tudja, a 31 éves futballista annak ellenére hajlik a csapatváltásra, hogy a Ligue 1-et vezető PSG-vel 2015-ig van szerződése, mely évente 12 millió eurót garantál a számára.

Ibrahimovic 2004 és 2006 között játszott korábban a Juventusban, abban a két szezonban, melyek bajnoki címeitől később megfosztották a csapatot. A 2006-os bundabotrány után az együttest a másodosztályba száműzték, a svéd játékos pedig az Internazionaléhoz igazolt. Később játszott az FC Barcelonában és az AC Milanban is, s tavaly nyáron került Párizsba. A PSG a hírek szerint azért lenne hajlandó megválni egyik legjobbjától, mert helyére a Napoli uruguayi csatárát, Edinson Cavanit szerződtetné.