NB I

A Kecskemét a liga legjobb formában lévő csapata

A Kecskemét fölényesen, 5-2-re győzött a második forduló óta veretlen Győr ellen kedden a labdarúgó OTP Bank Liga márciusban elhalasztott 20. fordulójában. A Magyar Labdarúgó Szövetség statisztikája szerint a legutóbbi négy fellépésén tíz pontot egyik csapat sem gyűjtött a kecskemétieken kívül, ebben a szakaszban Horváth Ferenc együttese volt az NB I legjobbja.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
KTE-PHOENIX MECANO–GYŐRI ETO 5-2 (3-2)
Gólszerzők: Mohl (3., 11-esből), Varga Róbert (10.), Burgos (34.), Salami (72.), Balázs (90.), illetve Varga Roland (23.), Kamber (35.)
– Pintér Attila csapata ezt megelőzően legutóbb az első fordulóban, Debrecenben szenvedett vereséget.
– A két csapat majdnem lemásolta az őszi, győri mérkőzés eredményét, a hazaiak akkor 5-1-re nyertek.
– A zöld-fehérek a legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön nem tudtak nyerni. Ilyen rossz sorozatra legutóbb 2012 áprilisában-májusában volt példa.
– Az ETO legutóbb 2006. május 13-án, az MTK ellen kapott öt bajnoki gólt egy meccsen, az a találkozó is 5-2-es hazai győzelmet hozott.
– A listavezető kilenc gólt kapott a két elveszített bajnokiján, s tizenötöt a további huszonkét mérkőzésén az OTP Bank Liga 2012–2013-as idényében.
– Sorozatban másodszor nyert a KTE a Széktói Stadionban, ilyenre október óta először volt példa.
– A lila-fehéreknek a listavezető elleni siker a legnagyobb gólkülönbségű győzelmük eddig a bajnoki idényben.
– Öt gólt bajnoki találkozón legutóbb 2009 szeptemberében a Vasasnak rúgott a KTE.
– Négy meccsből három győzelem és egy döntetlen – ez a hetedik helyre előretört KTE mérlege a legutóbbi fordulókban. A legutóbbi négy fellépésén tíz pontot egyik csapat sem gyűjtött a kecskemétieken kívül, ebben a szakaszban Horváth Ferenc együttese volt az NB I legjobbja.