Inter

Jövőre is Stramaccioni lesz az edzőnk - Massimo Moratti

Az Inter elnöke, Massimo Moratti egy interjúban kiállt csapata vezetőedzője, Andrea Stramaccioni mellett, elmondta, hogy vele képzeli el együttesét a következő szezonban is.

"A jövő évi projekt Stramaccionival indul. Mindig azt kérdezik tőlem, hogy ő marad-e az edző, én pedig mindig elmondom, hogy igen" - nyilatkozta a klubelnök a Sky Sport Italiának. "Nem egyszerű megtervezni a jövőt, ha vírus kerül a rendszerbe, amikor annyi a sérült, mint nálunk az idén, de már a következő szezonon gondolkozunk, és jól haladunk."

Massimo Moratti, az Inter elnöke 2012-ben.

A klubvezetőt emlékeztették arra, hogy korábban is rendszeresen tagadta az edzőváltásokat az utolsó pillanatokig, például Roberto Mancini 2008-as távozásakor is, de szerinte az ő esete épp kilóg a sorból.

"Roberto menni akart, ezért történt, ami történt. Akkor is új edzőt kellett volna keresnünk, ha vele nagyon jók lettek volna az eredmények, így állapodtunk meg akkor José Mourinhóval. Akkor Mancini döntött" - mondta.