Kajak-kenu

Hárommillióval tartozik a Győr Janics Natasáért

Bár megoldódni látszik Douchev-Janics Natasa helyzete, kiderült, új klubja, a Graboplast Győri VSE nem fizette ki előző egyesületének, a Démász-Szegednek járó nevelési és eredményességi költségtérítést. Amíg nem rendezik a számlát, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos addig pedig nem kaphat versenyengedélyt.

"A magyar szövetség január 16-án léptette érvénybe új átigazolási szabályzatát – mondta Petrovics Kálmán szegedi klubigazgató a Borsnak. – Az ide vonatkozó eredményességi kimutatások alapján kiszámolható, hogy a versenyzőért a győri klub hárommillió forinttal tartozik nekünk. Ha fizetnek, az alapján állítható ki Natasa versenyzésre jogosító igazolása. Ez utóbbi dokumentum megléte esetén kaphatja meg újra a kajakos a magyar szövetségtől a versenyengedélyét."

A versenyszezon hamarosan kezdődik, a lap szerint Kadler Gusztáv, a győriek szakosztályvezetője hamarosan Szegedre utazik a tartozásrendezés ügyében. A 30 éves Janics márciusban jelentette be, hogy korábbi terveitől eltérően mégsem szülőhazájában, Szerbiában, hanem továbbra is Magyarországon kíván versenyezni.