Premier League

A West Hamnek is köszönhetően közelebb került a City a Unitedhez

A listavezető Manchester United csak döntetlent játszott a West Ham United vendégeként a Premier League 29. fordulójából elhalasztott mérkőzésén, míg a Manchester City legyőzte a Wigant, a Chelsea pedig a Fulhamet.

West Ham United-Manchester United

A Kalapácsosok megpróbálták kihasználni, hogy ők voltak hazai pályán, a Vörös Ördögök pedig egy kicsit óvatosabban kezdtek, de ugyanúgy nem volt komoly erő a játékukban, ahogy a vendégekében sem. Illetve jól semlegesítették egymás erősségeit a csapatok a két tizenhatos közötti területen. Aztán a 17. percben megiramodtak a londoniak, Jarvis balról adott be, Carroll lefejelte a labdát, Vaz Te pedig a hálóba továbbította, szintén fejjel. (1-0)

Szűk negyedórával később jött a válasz, Kagawa a bal oldalon nagyon beültette a hintába a védőket, középre passzolt, ott pedig már "régóta" várta a labdát Valencia, aki egy méterről a hálóba passzolt. (1-1)

Ezt követően is kiegyenlített volt a játék, így nem volt meglepő, hogy a West Ham újra vezetést szerzett a szünet után. Remek jobb oldali passzjáték után Diame kapura lőtt, a labda megkerült mindenkit, és a tehetetlen De Gea mellett a hosszú alsóba vágódott. (2-1)

A Manchester United felpörgette a tempót, így újra egyenlíteni tudott. Igaz, Kagawa lövésénél a kipattanóból gólt szerző van Persie lesen állt, azaz a gól nem volt szabályos. A játékvezető mindenesetre megadta. (2-2)

A hajrában már inkább a vendégek tudtak veszélyesen játszani, de a győzelemhez nem tettek eleget, így csak egy pontot szereztek.

Carlos Tévez és Samir Nasri gólöröme a Manchester City-Wigan mérkőzésen a Premier League-ben 2013-ban.

Manchester City-Wigan

A második helyezett Manchester City közelebb tudott kerülni a listavezető városi riválishoz, igaz, csak nehézkesen. Nagyon sokáig gól nélküli döntetlenre állt a Wigan elleni meccsen, amelyen végül Carlos Tévez lőtt egy lépéssel a tizenhatoson belülről nagyon pontosan a jobb felsőbe. (1-0) Ezzel a City meg is nyerte a találkozót, és két pontot hozott a Uniteden, azonban még így is 13 egység a két csapat között a különbség.

Fulham-Chelsea

A Kékek nem tudtak ugyan egyértelműen a házigazdák fölé kerekedni mezőnyben, de megérdemelten szereztek vezetést a 30. percben, amikor David Luiz mintegy harminc méterre a Fulham kapujától kapta meg a labdát, és hatalmas lövéssel kitakarította a pókhálót a jobb felső sarokból. (0-1)

Ettől kezdve egyértelműbbé vált a vendégfölény, ami még a szünet előtt újabb gólt hozott. Egy szöglet után Mata adott be a jobb oldalról, a hosszún várakozót Terryre pedig nem figyeltek, így ő a hálóba tudott fejelni. (0-2)

A második félidőben Berbatovék becsülettel próbálkoztak a szépítéssel, de helyette újra kapituláltak. A 71. percben Torres fejelt kapura, Terry pedig a gólvonalon még bebiztosította, hogy bejusson a labda a hálóba. (0-3)

A Chelsea így magabiztos sikert aratott, amivel meg is előzte az eddig harmadik Arsenalt a tabellán.

Premier League
A 29. fordulóból elhalasztott mérkőzések
Manchester City-Wigan 1-0 (0-0)
gólszerző: Tévez (83.)
West Ham United-Manchester United 2-2 (1-1)
gólszerzők: Vaz Te (17.), Diame (55.), illetve Valencia (31.), van Persie (77.)
Fulham-Chelsea 0-3 (0-2)
gólszerzők: Luiz (30.), Terry (43., 71.)