Divízió I-es jégkorong vb

Szuper Levente pokolból a mennybe jutott

Nem kezdődött jól a budapesti dívizió I-es jégkorong világbajnokság Szuper Levente számára. A magyar válogatott kapusa az első harmadban elkerülhető gólt kapott a britek ellen, csapatunk 20 perc után hátrányban volt a nyitónapon. Aztán fordítani tudott Rich Chernomaz együttese és végül Szupernek is köszönhetően megnyerte a meccset.

Szuper

A magyar válogatott kapuját Szuper Levente védte a britek elleni nyitómeccsen. A 32 éves hálóőr az elmúlt egy évben nem játszott, vagyis kérdéses volt, hogy milyen formát mutat a nyitónapon. Nem indult jól számára az este, az első brit gól a lelkén szárad, de aztán fokozatosan játékba lendült. Szuper elismerte, olyan volt az első meccs, mint egy lovaglás a pokolból a mennybe.

"Különleges este volt, mert egyrészt egy év kihagyás után játszhattam, másrészt pedig hazai közönség előtt védhettem - mondta a Nemzetközi Jégkorong Szövetség honlapjának Szuper Levente. - Másfél hónappal ezelőtt eszembe sem jutott, hogy játékosként részese lehetek a világbajnokságnak és pályára léphetek a brit csapat ellen. Úgy érzem magam, mintha beugrottam volna egy filmbe. A britek elleni nyitány számomra olyan volt, mint egy lovaglás a pokolból a mennyországba. Csapatként küzdöttünk és számos emlék bevillant az elmúlt 15 évből. Azóta számos dolog megváltozott az életemben, gyermekem született és igyekeztem több időt tölteni a családommal. Jelen pillanatban minden segítséget szeretnék megadni a válogatottnak."