NB I

Egy jó csere és Antal bravúrjai kellettek a rossz kecskeméti sorozat megszakításához

Mogyorósi József első NB I-es góljával a Kecskemét 1-0-ra győzött az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának lila-fehér rangadóján, zárómérkőzésén. Horváth Ferenc, ezúttal is remekül változtatott, a csereként beállt Vladan Szavics gólpasszt adott, Antal Botond eszén pedig nem tudtak túljárni a fővárosi támadók.

Az egykori Újpest-kedvenc Rajczi Péterrel a soraiban nyomasztó hazai nyeretlenségi sorozatának megtörésére készült az udvarias házigazda, amely hat tétmérkőzés óta képtelen volt három pontot szerezni a Széktói Stadionban. Az fővárosiak jobb szájízzel, két győzelemmel a tarsolyukban utaztak Kecskemétre, a kezdeti percek tapogatózása után Marc Leliévre fiai magukhoz is ragadták a kezdeményezést. Mindez helyzetekben is megmutatkozott, Antal Botond kapusnak előbb Simon Krisztián ballábas lövését, majd Kabát Péter veszélyes szabadrúgását kellett bravúrral hárítania. A félidő hajrájára azért a hazaiak is jelezték, ott vannak a pályán, Pekár László egy csel után ballal lőtt, de a próbálkozásban nem volt erő.

Dusan Vasziljevics szabálytalanul sem tudta megállítani Vladan Szavicsot - Fotó: kecskemetite.hu

A második játékrészben is a vendégek kezdtek aktívabban - Filip Sztaniszvljevics átlövésénél ismét Antal tornázott - Vladan Szavics beállásával azonban varázsütésre minden megváltozott. A szerb középpályás szögletére Mogyorósi József remek ütemben érkezett, és négy méterről a kapu közepébe fejelt. (1-0) A rutinos hátvéd 152. élvonalbeli mérkőzésén első gólját szerezte. Percekkel később a "nyerőcsere" Rajczit hozta helyzetbe, de a támadó bólintása a kapufán csattant. A sokk után új erőre kapott az Újpest, Bruno Moraes erős fejesét Antal lábbal mentette. A lefújás után két sorozat végét regisztrálhattuk: az Újpest két 1-0-ás győzelem után elbukott, a KTE viszont 2012. október 20. után nyert ismét a Széktói Stadionban.

OTP Bank Liga
23. forduló
KTE-Phoenix Mecano-Újpest FC 1-0 (0-0)
Széktói Stadion, 2122 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Mogyorósi (61.)
Sárga lap: Varga R. (23.), Forró (79.), Szavics (90+2.) illetve Balogh B. (15.), Szélesi (47.), Vermes (78.)
Kiállítva: -
 
KTE: Antal - Mogyorósi, Póti, Varga R., Forró - Hullám (Szavics, 58.), Vukaszovics - Pekár (Koszó, 85.), Burgos (Salami, 76.), Mohl - Rajczi
Vezetőedző: Horváth Ferenc
 
Újpest: Balajcza - Szélesi (Remili, 86.), Vermes, Antón, Iandoli - Vasziljevics, Sztaniszavjlevics - Simon K. (Bruno Moraes, 63.), Christ, Balogh B. - Kabát
Megbízott edző: Marc Leliévre