Síugrás

Retteghetnek a pontozók, a FIS létszámcsökkentést tesztel

  • VNA

A várakozásoknak megfelelően jelentős változásokat eszközölt a síugró szakma a FIS zürichi tanácskozásán.

A 2013-as val di fiemmei világbajnokság síugró csapatversenyében bekövetkezett szerencsétlen rendezési hiba után várható volt, hogy hamarosan drasztikus változások következhetnek be a sportágban. A nyári dubrovniki FIS-kongresszus előtt a síugrók szakmai fórumán természetesen már szóba is kerültek a vb által gerjesztett problémák, amelyekre akkor azon melegében a Nemzetközi Síszövetség elnöke, Gianfranco Kasper adott drasztikus választ. A FIS vezére ugyanis az eset után közvetlenül a pontozóbírók számának csökkenésében látta a sportág megújulásának esélyét - még úgy is, hogy ezen felvetése semmilyen összefüggésben nem volt a világbajnokságon előjött problémával.

A szakma pedig úgy tűnik, hogy meghallgatta a "nagyfőnök" akaratát, így a zürichi értekezleten úgy döntött, hogy az idei nyári Gran Prix sorozat egyes versenyein az eddig megszokott öt pontozóbíró helyett csupán három szakember ad majd pontokat a síugrók teljesítményére. A július végén kezdődő versenysorozat első, hinterzarteni állomásán, valamint az október elején sorra kerülő klingenthali versenyen lesz majd öt helyett mindössze három pontozóbíró. A két hónapig tartó nyári Grand Prix sorozat az elmúlt években amúgy is a szabálymódosítások tesztelésének fő terepe volt, így keveseket ért váratlanul a FIS szakmai konzultációjának mostani döntése.

A zürichi tanácskozás talán ennél is fontosabb hozadéka volt viszont, hogy megszüntetnék a vb-n a norvégok bronzérmének utólagos felülvizsgálatát okozó rendszert is, amely szerint a nehéz időjárási körülmények esetén a zsűri mellet az érintett síugrók edzői is módosíthatnak (lefelé) a beülőn. A 2012/13-as évben bevezetett újítás ugyanis nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket, számos helyzetben jót tett ugyan a versenynek, de a szezon második felében az edzők már gyakran nem csupán sportszakmai, hanem sokszor taktikai okokból (a beülő rövidítésért cserébe ugyanis plusz pont járt az ugrónak) is hozzányúltak ehhez a lehetőséghez.

A tervezet szerint a beülő módosítás lehetősége megmarad ugyan az edzők számára, de azt csak akkor alkalmazhatják, ha a versenyzők biztonságát érzik veszélyben. Kérdés persze, hogy ez utóbbi szempontot ki és miként fogja eldönteni és ellenőrizni? A mostani ajánlások persze még nem számítanak véglegesnek, ugyanakkor ismerve Gianfranco Kasper nagy befolyását a havas sportágak életében, borítékolható, hogy a júniusi elején Horvátországban sorra kerülő FIS kongresszus is jóváhagyja azokat.