Divízió I-es jégkorong vb

Sokat fejlődtünk, de nem mi vagyunk a favoritok - Rich Chernomaz

  • MD

Rich Chernomaz a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Jégkorong Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta el a véleményét a válogatott eddigi teljesítményéről és a világbajnoksággal kapcsolatos elvárásokról.

Rich Chernomaz le sem tagadhatná kanadai gyökereit, legalábbis a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott beszédéből áradt az észak-amerikai mentalitás. Ennek főpontjai: a meccsről meccsre való felkészülés, a folyamatos hajtás a pályán, és a mérsékelt elvárás a csapattal szemben.

Chernomaz azzal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy gratulált a Glen Williamson által vezetett U-18-as válogatott közelmúltbeli sikeréhez. A kanadai szakember kiemelte az ificsapat feljutásának fontosságát a nagyválogatott szempontjából, hiszen a jövőben majd ezek a fiatalok alakíthatják a felnőtt együttes keretét is.

Ezt követően elmondta, hogy rendkívül sokat fejlődött a válogatott a február eleji kinevezése óta, amire a japánok elleni 7-0-s eredmény és mutatott játék is jó példa. A játékosokat éltette leginkább, akik meglátása szerint nagyon sikeréhesek, és fogékonyak minden mondatára, tanácsára, megjegyzésére.

Rich Chernomaz szerint nem mi vagyunk a favoritok, de ha a felkészülési meccsekhez hasonló mentalitásban vágunk neki minden meccsnek, lehet esélyünk

A következő 48 órában még két nagy döntés előtt áll a válogatott: először is eldől, hogy melyik két kapus lesz ott a cserepadon, illetve a pályán, és ki lesz a harmadik számú kapus. Mint arról beszámoltunk, a keddi mérkőzés után Chernomaz Bálizs Bencétől köszönt el, így jelenleg Hetényi Zoltán, Szuper Levente és Rajna Miklós versenyez a kezdő posztért. A másik nagy kérdés, hogy a kilenc védő közül ki marad majd ki a végleges keretből. Chernomaz szerint még négy nagyon kemény edzés vár a játékosokra, így megvan arra a lehetőség, hogy valaki lesérülhet ezek során, ami miatt nem merte megkockáztatni a védők korai leszűkítését. A legfontosabb szempont nem a rutin, a kor vagy a tehetség a kanadai szakember számára, hanem az, hogy hova tudna beilleszkedni a játékos a csapat rendszerébe.

Chernomaz elégedett volt a felkészülési meccseken mutatott játékkal és az eredményekkel, bár nem tanúsított különösebb jelentőséget nekik, hiszen az igazi tétmérkőzések csak most következnek. Ami viszont megmutatkozott ezeken a találkozókon, hogy hajtani, küzdeni kell, ez a legfontosabb, és kinevezése óta ezt próbálja belesulykolni a magyar válogatott tagjaiba.

A hazai rendezés miatt a média és a szurkolók részéről is nagy az elvárás, de Chernomaz szerint az eredmények másodlagosak. Meccsről meccsre kell hozzáállni az összecsapásokhoz, úgyhogy egyelőre csak a britekre koncentrálnak a fiúk a szakmai stábbal egyetemben. A legfontosabb, hogy olyan játékot nyújtson a csapat, ami után nem marad keserű szájíz, mint például a tavalyi britek elleni mérkőzést követően.

A szurkolóknak és a médiának ettől függetlenül 100%-ig ki kell állnia a csapat mellett, és bele kell törődni, hogy ennek a tornának nem a házigazdák a favoritjai, de éppen innen lehet emlékezetes győzelmeket aratni. Minden ellenfél kerete erősödött az elmúlt évben, és öt nagyon kemény mérkőzés vár a válogatottra, tehát a realitás talaján kell maradni.

Chernomaz végül visszatért a japánok elleni mérkőzésre, ahol azt az üdítő dolgot látta a fiúktól, hogy még 7-0 után is küzdöttek azért, hogy ne kapjon gólt a válogatott. Ez a mentalitás és hozzáállás döntő lehet a tornán is, mely vasárnap kezdődik. A mérkőzésekről élő szöveges közvetítést adunk itt, a hathárom.com-on!