Heti 6:3

Kínaival nyertünk, Mexikóban villantunk és Romániában oktattunk

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 címu rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti hatos

Gyor

Csúcs ez a Győr

Nem csupán két góllal győzött, de rekordot is döntött a Győri Audi ETO a Valcea elleni idegenbeli sikerrel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. A magyar csapat sorrendben 13. győzelmét aratta és erre korábban egyetlen gárda sem volt képes a BL-ben. A magyar együttes az első félidőben kifogástalanul védekezett és habár a második félidőben a románok feljöttek, de nem úszták meg a verést. A győriek először nyertek a Valcea otthonában és közel kerültek ahhoz, hogy történetük során nyolcadik alkalommal döntőzzenek egy európai kupában. Fájdalom, még egyszer sem tudtak nyerni, két BL, négy EHF Kupa és két KEK-döntő során rendre szomorúan hagyták el a pályát. Ez a csapat jó eséllyel megtörheti a rossz sorozatot: ha a kiejti a Valceát, akkor nyolcadik próbálkozásra végre serleggel a kézben távozhat.

Bayern

Ez a Bayern nem áprilisi tréfa

Hat fordulóval a vége előtt megnyerte a német labdarúgó-bajnokságot a Bayern München, amely a 28. fordulóban 1-0-ra győzött az Eintracht Frankfurt otthonában és a sorozat történetének leggyorsabban megszerzett első helyét ünnepelhette. A bajor együttesnek ez a 23. diadala, korábban a 30. kör előtt még egyetlen csapat sem tudott bajnok lenni. A Bayern a dátumot tekintve is csúcstartóvá vált, a Bundesliga eddigi legkorábbi bajnokavatására április 18-án került sor, a München pedig most április 6-án nyerte el a salátástálat. Jupp Heynckes együttese sosem látott fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt és eközben a Bajnokok Ligájában is harcban áll a trófeáért. Pep Guardiola súlyos örökséget kap júniusban, a spanyol tréner nem engedheti meg magának, hogy alulmúlja utódját. Ráadásul még nincs vége a szezonnak. Meglehet, Heynckes mindent visz és azzal végképp kőkemény teszt el állítja a katalán zsenit.

Végre elkaptuk a horvátokat

Megszakadt a horvátok elleni rossz sorozat,  a magyar férfi kézilabda-válogatott 20-18-ra legyőzte déli szomszédainkat Veszprémben, így három forduló után hibátlan mérleggel vezeti a négycsapatos Európa-bajnoki selejtező csoportot. A magyar csapat ezt megelőzően legutóbb 2008. november 2-án győzte le riválisát - szintén Veszprémben Eb-selejtezőn -, azóta nyolc találkozón át nyeretlen maradt ellene. Mondhatjuk, hogy ideje volt, ráadásul olyan jelenettel fejeztük be a meccset, amely örökre emlékezetes marad. Kínai figurából szereztük a találkozó utolsó találatát, Mocsai Tamás átadását Nagy Kornél helyezte a horvátok kapujába. Ha már ilyen régen nyertünk a horvátok ellen, akkor illett stílusosan elintézni őket...

Babos Tímea

Babos Timit ünnepelte Mexikó

Babos Tímea a japán Date-Krumm Kimiko oldalán megnyerte a 235 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna párosversenyét. A magyar hölgy egyesben a negyeddöntőig jutott, de azt megelőzően igazi bravúrt hajtott végre, három szettben legyőzte a világranglista 17. helyén álló Ana Ivanovicot. Babos párosban pályafutása harmadik WTA-sikerét aratta, tavaly Birminghamben (a tajvani Hszie Szu-vejjel), idén pedig Bogotában (a luxemburgi Mandy Minellával) nyert. A 19 éves teniszező belopta magát a mexikói közönség szívébe, a nevét skandálták a páros fináléjában. Ez csak a kezdet, ha így folytatja, akkor hamarosan a Grand Slam viadalokon is megismerhetik a nevét.

Vilanova és Abidal visszatért

Tito Vilanova, a Barcelona vezetőedzője és Éric Abidal, a csapat hátvédje súlyos betegsége után szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában állt ismét közönség elé. A tréner nyálmirigyéből rosszindulatú daganatot távolítottak el decemberben, míg a védő májából tavalyelőtt tumort távolítottak el, majd egy éve transzplantációra volt szüksége. A Mallorca elleni derbi 70. percében Vilanova és Abidal egymás mellett állt az oldalvonal mellett, a tréner pályára küldte játékosát. Habár a Barcelona ötgólos sikert aratott, de a győzelem helyett ez a pár másodperc volt a találkozó legfontosabb pillanata. Reméljük, mindketten végleg meggyógyultak és a továbbiakban kizárólag a futball kapcsán hallunk róluk!

Töretlen Messi népszerűsége

MessiLionel Messi péntek este a barcelonai Da Greco étteremben vacsorázott. Természetesen nem maradt észrevétlen a katalánok klasszisa, számos vendég közös fotót kért tőle. Az argentin készséggel teljesítette a kívánságokat, jó kedve annak ellenére is töretlen volt, hogy a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája meccsen kisebb sérülést szenvedett és nem léphetett pályára a Real Mallorcával játszott bajnokin. Messi azóta üzent, jól érzi magát, ha rajta múlik pályára lép a PSG elleni szerdai visszavágón.

 

Heti hármas

 

Kiverte a biztosítékot Angliában a fasiszta edző

Di CanioPaolo Di Caniót nevezték ki az angol Sunderland labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. Ez önmagában senkit sem vágna földhöz, de az már kiverte a biztosítékot, hogy az olasz tréner többször hangoztatta szélsőjobboldali politikai nézeteit. A klub alelnöke, David Miliband például azonnal lemondott, azóta pedig egész Anglia Di Canio kinevezését emésztgeti. Az olasz szakember játékosként fasiszta karlendítéssel ünnepelte góljait és soha nem titkolta politikai álláspontját. Di Canio nevetségesnek és szánalmasnak minősítette a vele szemben felhozott vádakat, és ostobaságnak azokat beszámolókat, hogy rasszista nézeteket vallana. A képek és a korábbi nyilatkozatok azonban valósak, tehát az olasz jobban teszi ha nem csodálkozik. Ígérete szerint a jövőben nem politizál, csak a futballal foglalkozik. Alighanem mindenki jobban jár.

Görbicz mezét taposták

RomanTöbbek között Görbicz Anita mezét tépve, taposva fényképezett le román élsportolókat a ProSport című román napilap az Oltchim Valcea-Győri Audi ETO női kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. A ProSport honlapján több román és magyar nyelvű, gyalázkodó komment mellett megannyi román hozzászóló elítélte és sportszerűtlennek tartotta a furcsa fotósorozatot. A felháborító és a sport szellemiségétől abszolút idegen fotót elvileg hangolásnak szánták a románok, ezzel próbálták minél inkább felspanolni a Valceát. Finoman szólva célt tévesztettek, ezzel ugyanis aligha motiválták a román játékosokat, sokkal inkább magukat járatták le a lap szerkesztői. A fotó szembe ment mindennel, ami a Fair Play kapcsán eszünkbe jut, erre csak sportszerű szurkolással és győri továbbjutással lehet felelni.

Újabb jogsi ugrott

Fél évig nem vezethet Samir Nasri, a Manchester City francia labdarúgója, akinek gyorshajtás miatt vették el a jogosítványát. Eközben egy másik City-játékost, Carlos Tévezt 250 óra közmunkára ítéltek, mivel jogosítvány nélkül vezetett. Szerencsére Mario Balotelli már elhagyta a gárdát, vele együtt minden hétre juthatna egy "színes" hír a manchesteri sofőrökről. Roberto Mancini menedzser szólhatna nekik, hogy elég ha a futballpályán gyorsulnak.