Magyar jégkorong

Győzelemmel hangolt a vb-re a magyar válogatott

  • MD

A magyar jégkorong-válogatott Vas János vezérletével 4-2-re legyőzte Lengyelországot a két csapat világbajnokság előtti felkészülési mérkőzésén, Dunaújvárosban.

Első felkészülési mérkőzését a lengyel nemzeti együttes ellen játszotta a magyar jégkorong-válogatott. Rich Chernomaz vezetőedző Szuper Leventének szavazott bizalmat a Dunaújvárosban megrendezett találkozón, aki 2011 után védte ismét a válogatott kapuját.

Szuper hálója nem sokáig maradt rezdületlen, a 4. percben Marcin Kolusz lövését még hárította a magyar kapus, de a kipattanót Radoslaw Galant könyörtelenül bevágta (0-1). A gyors gól némileg megzavarta a magyar játékosokat, akik ezt követően egymás után két emberelőnyt is kihasználatlanul hagytak, különösebb helyzet nélkül.

Az egyenlítés végül szinte a semmiből jött össze: Ladányi Balázs erős passzt küldött középre, amibe Sofron István rakta bele az ütőjét, és a korong végül Przemyslaw Odrobny kapujában kötött ki (1-1). A harmad végére a magyar válogatott az emberhátrányos egységét is letesztelhette, és jelesre vizsgázott belőle, mivel Sikorcinék remekül védték Szuper kapujának környékét.

A második harmad elején az emberelőnyből próbáltak lendületet kapni a lengyelek, és az első percekben a vendégek akarata érvényesült. A magyarok azonban szép fokozatosan átvették az iram diktálását, és előbb a 28. percben Vas János durrantott mellé egy szépen kijátszott akciót, majd a 11. percben Sofron kotorhatta volna be második találatát, a kipattanóra azonban ráfeküdt a lengyel védő, így a magyar válogatott megkapta harmadik emberelőnyét.

Vas János góllal és gólpasszal asszisztált a válogatott újabb győzelméhez

Vas János korrigálva a pár perccel korábbi céltévesztését remek passzt adott Nagy Gergőnek, aki megszerezte a vezetést a magyaroknak (2-1). Nagy Gergő utoljára két éve volt válogatott, és most duplán hazai közönség előtt játszva tudott eredményes lenni a Dunaújvárosi Acélbikák játékosa.

A második harmad végén a lengyeleknek sikerült kiegyenlíteniük, azonban végül a játékvezetők érvénytelenítették a találatot, mivel Szuper kapuja még a lövés előtt elmozdult. A visszajátszásból kiderült, hogy az ítélet kérdéses volt, de emiatt a magyar játékosok egyáltalán nem panaszkodhattak. A magyar együttes így 2-1-es vezetéssel vonulhatott a második nagyszünetre.

A záró felvonásra a fizikai hoki került előtérbe, azonban a fehérmezes magyaroknak nem okozott gondot ez a játékstílus. A harmad közepén Kovács Csaba volt szemfüles, és bevarrta a felsőbe a pakkot, amivel kettőre nőtt a magyarok előnye (3-1).

A lengyeleket azonban korai volt leírni, mivel alig öt perccel a vége előtt egy távoli lövés beakadt Szuper hálójába (3-2). A nagyszerűen játszó Nagy Gergő ezután kiállítást harcolt ki, így a hátralévő idő nagy részét emberelőnyben  játszhatta végig a magyar együttes, de nem tudta eldönteni a mérkőzést.

Az utolsó percre a lengyelek lehívták a kapusukat és hat mezőnyjátékossal veszélyeztettek a magyar kapura, ám Szuper előbb hárított, majd egy felszabadítás után Vas János kialakította végeredményt üres kapus találatával (4-2). Az idősebbik Vas-testvér góllal és gólpasszal zárta a találkozót.

Rich Chernomaz vezérletével így továbbra is veretlen a válogatott (4-0), mely kedden a japán nemzeti együttessel vív szintén felkészülési mérkőzést a Jégpalotában.

Magyarország - Lengyelország
4-2 (1-1, 1-0, 2-1)
Gólok: Sofron (14.), Nagy (32.), Kovács (52.), Vas J. (60.), illetve Galant (4.), Dronia (56.)
Kiállítások: Magosi (19.), Kiss (33.), Horváth (36.), illetve Wajda (8.), Kotlorz (11.), Wajda (31.), Bryk (58.)