Premier League

Di Canio vereséggel debütált, a Chelsea ismét dobogós

A Chelse hazai pályán 2-1-re legyőzte a Sunderlandet az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A vendégek az első félidő utolsó percében megszerezték a vezetést, ám a szünet után a Kékek nyolc perc alatt fordítottak.

Két, hazai porondon nehéz helyzetben lévő csapat találkozott a Stamford Bridge-en: a három fronton harcoló Chelsea legutóbb kikapott Southamptonban, amivel lecsúszott a dobogóról és az Arsenal szombati győzelmével a top 4-ből is, míg a Sunderland nyolc forduló óta nyeretlen, a kiesés ellen küzd. A Kékek ellen debütált a Fekete Macskák új menedzsere, Paolo Di Canio, akire kinevezése után összetűz zúdult az egyesületen belül és a szigetországi sajtóban.

A 2. percben Sessègnon az oldalhálót találta el, a 8. percben Oscar átlövése jócskán elkerülte a kaput. A hazaiak irányítottak, de eredmény nélkül. A 18. percben kontrából veszélyeztettek a vendégek, David Luiz blokkolta Adam Johnson lövését. Ivanovics és Hazard fejese felejthető volt, aztán a félidő végén a Sunderland játékosai ünnepelhettek: jobb oldali szögletet John O'Shea csúsztatott meg, a menteni igyekvő Azpilicuetáról a saját kapujába pattant a labda (0-1).

A második félidőre érkezett az Európa Ligában duplázó Fernando Torres Demba Ba helyére, és a 47. percben a spanyol csatár megiramodott a bal oldalon, remek passzt adott Oscarnak, a brazil jobbról lőtt, Mignolet védett, a kipattanó Kilgallonról jutott a hálóba (1-1). Nagy volt a nyomás a Fekete Macskákon, és pár percen belül újabb gólt kaptak: Az 55. percben egy szöglet után a kifejelt labdát David Luiz futtából, 20-ról rábombázta, Ivanocsin irányt változtatva a bal alsóban kötött ki a labda (2-1). A 61. percben Mignolet Oscar elé ütötte a labdát, aki balról mellé lőtt. A 66. percben Oscar jobb oldali passza után Torres fejelt tíz méterről fölé.

A 70. percben Johnson tekert egy szép szóló után a jobb sarok mellé. A végére leült a meccs, a vendégek harcoltak, de a második félidő elején vétett hibáikat nem tudták javítani. A legvégén  Torres 17 méteres lökete suhant le a kapu fölött. A Chelsea győzelmével az ötödikről a harmadik helyre lépett előre.

Az ezzel egy időben zajló mérkőzésen a szintén a kiesés rémével fenyegetett Newcastle United az utolsó pillanatban, Papiss Demba Cissé góljával nyert a Fulham ellen és 13. pozícióba ugrott.

Premier League, 32. forduló:
Chelsea-Sunderland 2-1 (0-1)
gólszerző: Kilgallon (47. - öngól), Ivanovics (55.), ill. Azpilicueta (45. - öngól)
 
Newcastle United-Fulham 1-0 (0-0)
gólszerző: P. Cissé (90+3.)
 
Korábban:
Tottenham Hotspur-Everton 2-2 (1-1)
gólszerző: Adebayor (1.), Sigurdsson (87.), ill. Jagielka (15.), Mirallas (53.)
 
FC Liverpool-West Ham United 0-0
 
Szombaton játszották:
West Bromwich Albion-Arsenal 1-2 (0-1)
Norwich City-Swansea City 2-2 (1-1)
Stoke City-Aston Villa 1-3 (0-1)
Reading-Southampton 0-2 (0-1)
 
Később:
Queens Park Rangers-Wigan Athletic 17.10
 
Hétfőn:
Manchester United-Manchester City 21.00