Kalandsport

Már 750-en neveztek a Fighter's Runra

  • MTI

Eddig 750-en küldték el nevezésüket az április 27-én a pósteleki parkerdőben sorra kerülő, Fighters' Run elnevezésű kalandsport-rendezvényre, melyen extrém akadályokkal nehezített pályát kell leküzdeniük az indulóknak.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy több neves sportoló, híresség is részt vesz a viadalon, így a már korábban bejelentkezett olimpiai bajnok kenus Pulai Imre mellett a londoni játékokon ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós és a jégkorongozó Palkovics Krisztián is rajthoz áll.

A szervezők korábbi jellemzése szerint a terepfutóknak "sárral, tűzzel, vízzel, falmászással és nem kevés vidámsággal" kell majd megküzdeniük. Egyéniben vagy négy-hat fős csapatban lehet indulni a 7 vagy 14 kilométeres távokon, melyeken 14 vagy 28 akadályon kell átjutni. A gyerekeknek egy könnyített akadályokkal tarkított két kilométeres pályát alakítanak ki a rendezők.

Az egyik betétfutam a "Hátamon a párom" elnevezésű párcipelő verseny lesz, melynek győztes duója két - egyenként 40 literes - hordó sört kap majd jutalmul.

A két táv férfi és női egyéni győztesei tárgy- és pénzjutalomban részesülnek, emellett Koltai Arnold alezredes ingyenes katonai kiképző táborozási lehetőséget is felkínál a számukra.

Eddig összesen 750 futó - közte 200 nő - jelentkezett, de a nevezéseket egészen április 23-ig várják a szervezők, akik a "rajtpénzekből" befolyó összeg 5 százalékát a Békéscsabai Gyermekosztályért Alapítványnak adományozzák.

A tavalyi év után most másodszor sorra kerülő Royal Vodka Fighters' Run célja az idén is az, hogy a sokszor unalmas, ismétlődő gyakorlatokat, monoton edzéseket alkalmilag felváltva változatos kihívásokat nyújtson - nemtől és korosztálytól függetlenül - az extrémsportok szerelmeseinek, valamint hirdesse az egészséges életmód fontosságát.