Kajak-kenu

Kovács Katalin és Szabó Gabriella az egyesre készül

Véget ért Csipes Ferenc csapatának háromhetes sevillai edzőtábora. Kovács Katalin és Szabó Gabriella is elégedetten tért haza az eső áztatta városból. Hogy mit hoz számukra az idény, arról egyelőre nem kívántak nyilatkozni, a lényeg, hogy egyesben minél jobb teljesítményt nyújtsanak majd a hazai válogatóversenyeken.

"Örülök, hogy nyugalomban készülhetek. Sevillában jól mentek az edzések, élveztem a kajakozást,  és ami a legfontosabb, már egyáltalán nem fáj és nem akadályoz a munkában a sérült kezem. Ez nagy öröm" – idézi Kovács Katalint a hazai szövetség hírlevele. A háromszoros olimpiai bajnok az előtte álló idényről nem szívesen beszélt még. "Egyelőre csak az egyes van a fejemben, mivel az egyesteljesítmény alapján lehet bekerülni a válogatott keretbe. A párosról csak azután érdemes beszélgetni, ha már tisztázódtak az egyessel kapcsolatos kérdések."

Ugyanezen a véleményen van Szabó Gabriella is, aki kíváncsian várja, egyesben mit hoz a szezon. "A párosokra legelőbb május elején kerülhet nagyobb hangsúly, és mivel úgy tudom, hogy mindenki az egyest preferálja, meglehetősen későn alakulnak ki majd az egységek. Számomra örömteli, hogy edzőm, Csipes Ferenc korábban azt nyilatkozta, hogy támogatná Kozák Danutával a párosunkat. Nem tudom, lesz-e ilyenről szó, de elviekben jó, hogy emiatt nem kell aggódni. Hogy minek örülnék a legjobban? Ha megmaradna a tavaly olimpiai győzelmet arató négyes, és ha összeülhetne egy ütőképes páros is. És bár jobb lenne tudni, hogy mi lesz két hónap múlva, mást nem tehetek, mint hogy készülök, amiként ilyenkor kell” - magyarázta az olimpiai bajnok.