Serie A

Végleg elhagyta otthonát a Cagliari

  • MTI

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari felmondta szerződését az Is Arenas Stadion üzemeltetőjével, így az idény végéig semleges pályán játssza majd hazai meccseit.

Cagliari stadion - Is Arenas

A szardíniai klubnak rengeteg gondja akadt az idén az arénával, amelyet biztonsági szempontból aggályosnak talált a szövetség. A csapatnak emiatt már négy mérkőzést zárt kapuk mögött kellett lejátszania, az AS Roma elleni összecsapás pedig el is maradt, s a meccs három pontját a fővárosiaknak ítélték 3-0-s gólkülönbséggel. A címvédő és listavezető Juventust Parmában fogadta az együttes. Mindezek mellett a létesítmény felújítása körül sem volt minden rendben, és Massimo Cellino klubvezető jelenleg is házi őrizetben van sikkasztás és csalás gyanúja miatt.

A Cagliari a Serie A-ból hátralévő hazai meccseit valószínűleg Triesztben vagy Parmában játssza majd.