Serie A

Magabiztosan erősítette meg a helyét a dobogón a Milan

Bár csak egy gólt tudott szerezni, komoly fölényben játszva győzte le a Chievót a Milan a Serie A 30. fordulójában.

A kezdetektől ráerőltette az akaratát a szokásához híven szervezetten bekkelő Cheivóra a Milan, de azért a veronaiak első néhány ellentámadásában volt némi veszély. Thereau azonban legnagyobb lehetőségénél nem talált kaput, így inkább Balotelli, Muntari és Robinho próbálkozásaira emlékezhetünk az első negyedórából. A vezetést aztán a 25. percben szerezték meg a vendégek, amikor Balotelli lapos szabadrúgását védte Puggioni, de maga elé ütötte a labdát, amire Montolivo érkezett és a hálóba lőtte. (0-1)

Montolivo szerez gólt a Chievo-Milan mérkőzésen a Serie A-ban 2013-ban.

Hazai oldalról Cesar fejese, a Milantól Balotelli újabb kísérlete következett, de előbbi nem talált kaput, utóbbi lövését pedig ezúttal úgy védte Puggioni, hogy abból nem lett újabb veszély.

A második félidőben sem igen változott a meccs képe, a piros-feketék végig uralták a meccset, és bár kevés nagy lehetőséget alakítottak ki, a Chievónak sem adtak esélyt az egyenlítésre. Balotelli, Robinho, Muntari és El Shaarawy is próbálkozott a hajrában, de nem tudtak eredményesek lenni, így is begyűjtötte azonban csapatuk a három pontot. Ezzel biztosította azt is, hogy a délután egyaránt vereséget szenvedő Fiorentina, az Inter és a Roma előtt is nőtt az előnye, valamint a hajrában fordító Laziónál is hét ponttal jobban áll. Így legalább a harmadik helyen zárja a nagyszombatra bezsúfolt fordulót. Sőt, ha a Napoli is botlik a késő esti meccsen, akár második is lehet.

Serie A
30. forduló
Chievo-Milan 0-1 (0-1)
gólszerző: Montolivo (25.)
kiállítva: Dainelli (78.) - Chievo