Utánpótlás

Egy meccsre az Eb-től az U17-es válogatott

Pisont István együttese második mérkőzését magabiztosan nyerte meg a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben, ezúttal Fehéroroszország ellen győzött és két meccs után hibátlan mérleggel áll csoportjában.

U17

A Telkiben rendezett összecsapáson Pisont István néhány helyen változtatott a finnek elleni kezdőcsapatán - írta az MLSZ hivatalos honlapja. Ezúttal az Ordasi Gergely - Bedi Noel, Talabér Attila, Polgár Kristóf, Spandler Csaba - Vida Máté, Szántó Tamás, Rácz Barnabás (Koszta Márk, 76.) - Bölcsföldi Milán (Takács Krisztofer, 41.), Tihanyi Olivér (Korozmán Kevin, 72.), Zsótér Donát összetételben szerepeltette csapatát.

A magyar válogatott gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, a vendégek sokáig kizárólag a védekezéssel foglalkoztak. A 11. percben Talabér Attila passzával Szántó Tamás került tiszta helyzetbe, de lövés helyett cselekbe bonyolódott, a visszazáró védők pedig felszabadítottak. A 20. percben Zsótér Donát tűnt fel a jobb oldalon, jól ívelt középre, Talabér 6 méterről a kapu fölé fejelt. Az első fehérorosz helyzetnél Ordasi Gergelynek kellett jó ütemben kifutnia kapujából, hogy menteni tudjon, más dolga nem volt a szünetig.

A második félidő elején a játékvezető egészen váratlanul büntetőt ítélt a fehéroroszok javára egy szabályosnak tűnő megmozdulást követően, Shevchenko gyengén helyezett lövését azonban vetődve kivédte Ordasi. A 46. percben megszereztük a vezetést, Zsótér a jobb oldalról nagyszerűen ívelt a bal oldalon érkező Takács Krisztofer felé, aki egy pattanás után a kifutó kapus fölött ballal a bal sarokba emelt (1-0). A folytatásban egyértelmű volt a magyar csapat fölénye, és nem is kellett sokat várni a második találatra: az 56. percben Takács bal oldali szabadrúgása után a fehérorosz kapus középre öklözte ki a labdát, Szántó 17 méterről, nagyszerű technikai megoldással, kapásból a léc alá emelt (2-0).

A 78. percben újabb góllá érett a magyar fölény, Valynets lökte fel Korozmán Kevint a 16-oson belül, Zsótér Donát pedig magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt (3-0), és ezzel beállította a mérkőzés végeredményét.

"Az első félidőben a játékosok egyénileg akarták megoldani a játékhelyzeteket, sokat cipelték a labdát, nem keresték egymást a végjátékban. A másodikban már kombinatív volt a játék, igazi csapatként voltunk fenn a pályán, és ez eredményességben is megmutatkozott. A mérkőzés fordulópontja Ordasi kivédett tizenegyese volt, innentől kezdtünk el csapatként futballozni. Két év munkája van abban, hogy ilyen egységesen, alázattal tud játszani ez a válogatott, bízom benne, hogy a roppant erős svéd válogatott ellen fel tudjuk tenni a koronát eddigi teljesítményünkre" - mondta a meccs után Pisont István.

A magyar válogatott vasárnap a svédek ellen játssza utolsó selejtezőjét, ha azt a mérkőzést megnyeri, biztosan résztvevője lesz a májusi, szlovákiai Európa-bajnokságban.