VB 2014

A 92. percig jelesre vizsgáztunk - Dzsudzsák Balázs

A magyar labdarúgó-válogatott pár másodpercre volt a győzelemtől Románia ellen a budapesti labdarúgó világbajnoki selejtezőn, de az utolsó pillanatban a vendégek egyenlítettek, 2-2-re zárult a meccs.

"Ha a passzoknál jobban oda figyeltünk volna, akkor az első félidőben és a szünet után is növelhettük volna az előnyünket - mondta csalódottan a hatharom.comnak Dzsudzsák Balázs a mérkőzést követően. - Néha egy szabálytalansággal megállítottak minket, vagy mi hibáztunk, illetve elkapkodtuk a passzokat. Azt gondolom, hogy idegenben is tudunk úgy játszani, mint itthon, ezért azt mondom, kedden Törökországban sem lesz probléma. Nem akarom túldicsérni magunkat, de ezen a meccsen egy csapat volt, amely igazán futballozott és az a miénk volt. A második félidőben természetesen jobban támadtak a románok, de visszazártunk, együtt volt a csapat, megvalósítottuk, amit elterveztünk, illetve, amilyen tanácsokat kaptunk a kapitánytól. A 92. percig jelesre vizsgáztunk, sajnos elbuktuk az utolsó pár másodpercet."