Birkózó Eb

Mindhárom magyar búcsúzott Tbilisziben

  • MTI

Németh Éva Mária után a szabadfogásúak 84 kg-os kategóriájában szereplő Veréb István és a 63 kg-os Forgó Fruzsina is kiesett a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Utóbbi két birkózó korábbi legyőzője az elődöntőig menetelt, ám a magyarok vigaszági szerepléséhez szükséges fináléba kerülést már nem tudták kiharcolni.

A 16 közé jutásért Verébet legyőző orosz Anzsor Urisev elődöntője egészen elképesztő körülmények között zajlott a hazai Dato Marsagisvili ellen.

A tbiliszi Sportpalota több ezer fanatikus hazai nézője előtt az első menetet egy intéssel nyerte meg Marsagisvili. Már ez sem tetszett az orosz edzőknek, egyikük a szünetben hangosan ordítozva, mutogatva magyarázott a zsűrinek. A második menetben aztán "elszabadult a pokol": Urisev 1-0-ás vezetésénél a grúz ügyesen támadt lábra (1-1), ám riválisa visszafogott, majd az orosz a fején átesve rántotta magával Marsagasvilit. A vezetőbíró három pontot adott a grúznak az akcióra.

Erre orosz oldalról azonnal repült a videózást kérő kék szivacs. Az oroszok mérgükben, a hazai nézők pedig előbb örömükben, majd az orosz reakciók miatt tomboltak, az üvöltést és pfujolást pedig csak fokozta egy szőnyegre berepülő - vélhetőleg a lelátón ülő orosz csapattól bedobott - műanyag vizes flakon.

A zsűri végül nem változtatott érdemben az eredeti ítéleten, három helyett két pont lett a grúz jutalma - plusz egy a rossz óvásért. Urisev már vissza se akart menni a szőnyegre, amit ugyan edzői unszolására megtett, a hátralévő néhány másodpercben azonban már nem volt esélye a fordításra.

"Szerintem az orosz akciója volt" - kommentálta a vitás szituációt Hatos Gábor, a 74 kg csütörtöki ezüstérmese.

A válogatottban újonc Németh rögtön a negyeddöntőben kezdte meg szereplését a kontinensviadalon, ám az elődöntőbe kerülésre nem volt esélye a fehérorosz Vaszilisza Marzaljuk ellen. A találkozó első menetében a fehérorosz gyorsan megszerezte a szakasz megnyeréséhez szükséges 6 pontot, a másodikban pedig 4-0-nál tussolta a magyart.

Németh a vigaszágon sem folytathatja, miután legyőzője az elődöntőben kikapott spanyol riválisától. "Csodák nincsenek" - foglalta össze röviden véleményét Wöller Ákos edző.

A magyar szabadfogásúak és a nők ezzel befejezték Eb-szereplésüket. Mindkét szakág egy-egy érmet szerzett: csütörtökön Hatos második helye mellett Barka Emese (55 kg) harmadik lett.

Szombaton és vasárnap a kötöttfogásúak veszik birtokukba a csarnokot.