Cselgáncs

Gonda Ivett nyerte az eindhoveni tekvondó-versenyt

  • MTI

A Kanadában készülő, ettől az évtől magyar színekben versenyző Gonda Ivett nyerte az eindhoveni nyílt tekvondó-bajnokságot.

Az 53 kg-os súlycsoportban szereplő Gonda a 28 fős mezőnyben öt mérkőzésen győzött. Előbb a horvát Brigitta Mamicot (4:1), majd az Ír Biffini Mamhot (8:2), végül az argentin Jennifer Navarrót (7:2) verte, így került az elődöntőbe, ahol egy világklasszis, a francia Liborio Floriane várta. A magyar versenyző 3:2-es pontozással lépett tovább, és a döntőben a háromszoros pánamerikai bajnok, chilei Contreras Yenyt győzte le úgynevezett aranyponttal. A 26 esztendős Gonda - akinek ez volt az első sikere magyar színekben - Jászberényben született, és négyéves volt, amikor szüleivel a tengerentúlra költözött. Kanadai színekben ott volt a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián, előbbin ötödikként zárt. Kétszer nyert Pánamerikai Játékokat, ám a tavalyi londoni olimpiáról lemaradt.

A tekvondós jövőben is Kanadában készül koreai mesterével - aki egyben a férje -, de az európai viadalokon együtt szerepel majd a magyar küldöttséggel. Idei legnagyobb célja, hogy jól szerepeljen a nyári, mexikói világbajnokságon, majd pedig később kijusson a riói olimpiára. A tekvondó 1992-ben és 1996-ban bemutató sportágként, 2000-től pedig már teljes jogú tagként szerepelt a nyári olimpia programjában. A magyarok közül eddig csak Salim József tudott kvótát szerezni, ő 2000-ben, Sydneyben az ötödik helyen végzett. A 2004-es athéni, a 2008-as pekingi és a tavalyi, londoni játékokra egyetlen magyar versenyző sem harcolta ki az indulás jogát.