Síugrás

Ez a Sárák éve volt a hölgyeknél - szezonösszefoglaló

  • Vásárhelyi Tamás

Egy japán és egy amerikai tinédzser uralta a 2012/13-as női síugró Világkupa sorozatot - a címeken igazságosan osztoztak.

Az első gyermek születése minden családban nagy felfordulást okoz, a sok-sok váratlan helyzet megoldása mindenkitől extra energiákat emészt fel. A második csemete ellenben már rutinos szülők kezei közé "érkezik", így kifinomultabb bánásmódra számíthat. Valami hasonló történhetett a női síugrókkal is, akik a történelem első női Világkupa sorozatának tanulságaival felvértezve már tapasztaltan vághattak bele a 2012/13-as Vk-sorozatba. A szezon legérdekesebb történéseit az alábbiakban foglaljuk össze:

Ő még csak most 16..

Az LGT együttes legendás dalszövegének átirata ezúttal a japán Takanasi Sara esetében aktuális, aki fiatal kora ellenére uralta a nők (lányok) mezőnyét. A tizenhat állomásból álló Világkupa sorozat felén ugyanis nem talált legyőzőre a japán síugró, aki ráadásul egyetlen kivétellel az évad minden versenyén a legjobb öt között végzett. Takanasi emellett megnyerte Liberecben a junior világbajnokságot (a korosztályos címvédésre a sportág történetében csak a legendás Janne Ahonen volt képes még rajta kívül), ráadásul emellett a 2013-as északi sí-vb-ről sem érkezett haza üres kézzel. Egyéniben ezüstérmes lett, emellett pedig tagja volt a síugrás történetében első alkalommal megrendezett vegyes csapat versenyt megnyerő japán együttesnek. Az egy éve már ifjúsági olimpiát is nyerő, a mezőny egyik legalacsonyabb (151 cm) ugrójának számító Takanasi félelmetes képességekkel rendelkezik, elugrásának dinamikája már-már a fiúkét idézi - igaz a sportágban a legjobbaktól elvárható telemark-talajfogással idén is rendre hadilábon áll. Mindössze 16 évesen mindent megnyert már, amit lehet ebben a sportágban. Egyetlen kivétellel...

Térdműtét után is töretlenül

Az egyéni világbajnoki címet ugyanis Val di Fiemmében "ellopta" előle a "veterán", már 18 esztendős Sarah Hendrickson. Az amerikai síugró megnyerte ugyanis a hölgyek számára most harmadszor kiírt egyéni világbajnoki versenyt, így bár tavaly megszerzett címét nem védte meg a Világkupában, mégis elégedett lehet a szezonjával. Annál is inkább, mert tavaly nyáron meg kellett műteni a térdét, egy tinédzser korú sportolónál pedig nem lehet tudni, hogy egy ilyen kaliberű beavatkozás (elsősorban fejben) milyen hatással lesz rá. Az évad elején talán óvatosabban ugró Hendrickson számára végül nem okozott különösebb fennakadást az operáció, töretlen lendülettel gyűjtögette a győzelmeket a Világkupában is, a tavalyi kilenc mellé behúzott még négyet, örökké mosolygós arcához pedig lassan már mi is állandó "eposzi kellék"-ként azonosítjuk az őt támogató Red Bull cég sisakját. Legutóbb Sarah-é lett a kristálygömb, idén viszont druszája elorozta előle. Sebaj, a következő szezonban legalább lesz mit visszaszerezni...

A női síugró Világkupa végeredménye - 2012/13
Név Pontszám Legjobb helyezés
1. Takanasi Sara (JPN) 1297 pont 8 győzelem
2. Sarah Hendrickson (USA) 1047 pont 4 győzelem
3. Coline Mattel (FRA) 823 pont 2 győzelem
4. Jacqueline Seifreidsberger (AUT) 817 pont 1 győzelem
5. Anette Sagen (NOR) 612 pont 1 győzelem
6. Katja Pozun (SLO) 499 pont 4. hely
7. Carina Vogt (GER) 481 pont 3. hely
8. Lindsey Van (USA) 432 pont 4. hely
9. Jessica Jerome (USA) 422 pont 4. hely
10. Daniela Iraschko (AUT) 390 pont 1 győzelem

Szerencse a szerencsétlenségben

A szezon során számos kisebb incidens is történt a versenyzőkkel, amelyek szerencsére kivétel nélkül "happy end"-del zárultak. Nézzük mi zajlott még a sáncokon kívül: Trondheimben a japán lányok síugró lécei, Szocsiban pedig a norvég hölgyek teljes felszerelése kallódott el a reptéren, így mindannyian fontos edzéseket voltak kénytelenek kihagyni - igaz a versenyre mindkétszer megjött a szükséges felszerelés. A sapporói verseny idején a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés volt Japánban, ami a versenyzők számára az ijedtségen kívül nagy károkat szerencsére nem okozott. Ha ez még nem lett volna elég a gondokból, említsük meg, mi történt tavaly decemberben Szocsiban. Az olimpiai tesztverseny előtt a teljes síugró mezőny Zürichből egy charter géppel repült Oroszországba. Az érkezés előtt nem sokkal egy villám csapott bele a repülőbe, de a gép szerencsére nem gyulladt ki és a pilóta sem veszítette el a lélekjelenlétét, így minden további nélkül le tudta tenni a gépet. Még jó, hogy a síugrók amúgy kedvelik a repülést...

Újabb lépés a férfiak felé

A női síugrás pár év alatt hihetetlen magasságokba emelkedett. Bár a hölgyek már évtizedekkel ezelőtt is felmerészkedtek a világ síugró sáncaira, intézményesített és komoly versenyrendszerük csak a 2000-es évek elején alakult ki. A gyengébbik nem ugrói pár éve felkerültek az olimpiai programba is (Szocsi lesz az első éremosztó versenyük), a sportágon belüli elismertségük szempontjából azonban újabb fontos lépést hozott az idényzáró, amikor a korábbi normálsáncos versenyek mellett már az oslói Holmenkollen nagysáncára is felengedték a mezőnyt. Igaz, hogy a végül hordágyon távozó szlovén Anja Tepes bukása nem nézett ki jól, ám a mezőny megmutatta erejét, Takanasi 134 méteres sáncrekordja pedig igazolta a nemzetközi szövetség vezetőinek optimista döntését.

A legnagyobb pech

Világbajnoki címvédőként, önbizalommal felvértezve várta a szezont a másságát nyíltan vállaló osztrák Daniela Iraschko, aki Szocsiban az olimpiai tesztversenyen a Világkupában győzni is tudott. Január közepén azonban egy hinterzarteni ugrása után elesett, elszakadó keresztszalagja miatt pedig többet nem tudott ugrani már a szezonban. Ettől függetlenül "becsületből" elment Olaszországba a vb-re, ahol nyilván fájó szívvel nézte végig a helyszínen saját trónfosztását...

A meglepetésember

Iraschko sérülése az osztrákok számára két szempontból is nagy érvágás volt, hiszen így a női egyéni mellett a vb-n debütáló vegyes csapat versenyben is jócskán csökkentek az esélyeik az éremszerzésre. Utóbbi számban ugyanis két női ugróra van szükség, Jacqueline Seifriesberger mellett viszont másra nem igazán számíthattak a sógorok. Egészen addig, amíg a vb előtti napokban fel nem tűnt Chiara Hölzl. A Világkupában korábban mindössze egyetlen pontot szerző, mindössze 15 éves (ez amúgy a FIS által megállapított alsó korhatár) osztrák tehetség az egyéni versenyben a kilencedik lett (!), majd ezüstéremhez segítette az Iraschko kiválásával szárnyaszegettnek gondolt osztrák négyest. Így lett ő az északi sí-vb-k történetének valaha volt legfiatalabb osztrák érmese...