Férfi kézilabda BL

Jó, hogy nyertünk, így idegenben elég lesz az iksz - Vadkerti Attila

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata hazai pályán egy góllal győzött a lengyel Kielce ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Skaliczki László vezetőedző a Digi Sport műsorában elmondta, hogy a minimális célja ez volt, míg Vadkerti Attila csapatkapitány bosszankodott, amiért nem lett nagyobb a különbség.

Vadkerti Attila: "Kettős érzésem van. Jó, hogy nyertünk, így idegenben elég az iksz. A vége felé viszont kettővel, hárommal, néggyel is vezettünk, és ha kicsit taktikusabbak vagyunk, akkor nagyobb lehetett volna a különbség. A mai játékunk alapján kicsit többel is nyerhettünk volna, hiszen a védekezésünk és abból a gyors megindulásaink jól működtek. Ezért a csarnokért, ezért a közönségért érdemes szerződést hosszabbítani, remélem, nem ez lesz az utolsó hazai Bajnokok Ligája mérkőzésünk ebben a szezonban."

Mikler Roland: "Vannak a mérkőzésben a hullámvölgyek és hullámhegyek, ez látszott a második félidőben. Volt két-három ziccert lőttek egymás után, aztán voltak jó takarások, szerintem akkor tudtam én is jobban védeni. Elsősorban azzal foglalkoztunk, hogy mindenképp nyerjünk. Nem tudom, hogy ez mire lehet elég, de nagyot küzdöttünk a közönségünkkel együtt."

Skaliczki László: "Az okos emberek ilyenkor szokták azt mondani, hogy ambivalens érzéseim vannak, de én azt mondtam a játékosoknak, hogy erre a meccsre tegyük oda szívünket-lelkünket. Nekem az volt a fontos, hogy nyerjünk, ezt sikerült megvalósítani. Én csak gratulálni tudok a csapatomnak, az összes játékosomnak a harcmodorhoz, az attitűdhöz. Ki kell ezt a meccset heverni, hihetetlen nehéz lesz a visszavágó. Egy pár szurkolójuk ide is eljött, ott még keményebb lesz a hangulat. Meg kell találnunk a taktikát a tisztességes helytálláshoz."