Kerékpár

Csak az utolsó métereken dőlt el a Milánó - San Remo sorsa

  • Szabó András

Elvileg a tavasz klasszikusát rendezték meg vasárnap. A Milánó-San Remo közötti 249 km-re rövidített verseny azonban minden volt, csak nem tavaszias: a 2013-as szezon első nagyobb lépcsőfoka a négy fokban, eső és sár közepette még inkább embert próbáló volt, mint egyébként. A hóban-fagyban gyűrődést a német Gerald Ciolek bírta a legjobban, s a szlovák Peter Sagant lesprintelve megszerezte élete első klasszikus győzelmét.

A helyszínt, ahogy egész Közép-Európát, hótakaró takarta be, így rendhagyó módon a szervezők két részletben bonyolították le a versenyt. Nem akarták megkockáztatni ugyanis, hogy a Turchinóról levezető úton bukjanak a versenyzők, így a 117 és a 137 km közötti hegyet egyszerűen kivették az itinerből, egy órás pihenőt iktatva be inkább a programba. A szünet érthető módon a szökéseknek kedvezett leginkább; nem sokkal a rajt után el is indult egy hattagú csoport, amely bő hétperces előnyt szedett össze a kényszerű szünetig.

Addig a szünetig, amely alatt a La Manie emelkedőt is eltörölte a versenybizottság, így az eredeti 180 km helyett már csak 131 maradt azoknak, akik nem unták meg a hóban tekerést. Ez elképesztően feljavította a szökevények sanszát az általában a sprinterek győzelmével véget érő versenyen – főleg egy kis pihenés után –; a nagy hegyek hiányában ledolgozhatatlannak tűnt a különbség. Ennek a hazai pályán versenyző Matteo Montaguti (AG2R), Filippo Fortin (Bardiani), Diego Rosa (Androni) hármas örülhetett a legjobban; hátul emiatt egyre többen adták fel a versenyt. Többek között a 2011-es győztes ausztrál Matt Goss is inkább az otthoni kandallóra szavazott, mint a mediterrán megfázásra.

Tom Boonen, 2005 világbajnoka is kikelt a szervezők ellen, miután feladta a versenyt: „A döntésem nem csak elővigyázatosság, hanem a szervezéssel kapcsolatban egy állásfoglalás is. Tudták már előre, hogy rengeteg hó lesz az úton. Akart már valaha is valaki hóban tekerni? El tudnék képzelni egy pár tucat dolgot, ami kellemesebb, mint ez; teljesen átfagytam.

A hat szökevény is valahogy így érezhetett, akik létszáma 75 km-el a vége előtt megfogyatkozott: Fortin inkább a mezőny jelentette biztonságra szavazott. Közben a mezőnyben is egyre több esélyes szállt el – a közönség bánatára főleg az olaszok közül: előbb Franco Pelizotti, majd a múlt héten a Tirreno – Adriaticót nyerő Vincenzo Nibali is a hazamenetel mellett döntött.

30 km-el a vége előtt valamivel jobb lett az időjárás (már a hó nem, csak az eső zavarta a versenyzőket), s a helyzet is kitisztult: a peloton a maradék öt szökőt is besöpörte. A Cipressa emelkedője után a világbajnoki címvédő Philippe Gilbert meg is unta, hogy egy pillanatig nem történik semmi, s a lejtmenetben megpróbált meglógni, de őt már túl veszélyes lett volna ilyen kevéssel a vége előtt elengedni.

A belga farvizével azonban hárman elmentek – Sylvain Chavanel, a brit bajnok Ian Stannard és az orosz nemzeti bajnokság győztese, Eduard Vorganov. A három kerekes rövid idő alatt fél perces előnyt szedett össze, a 3,7 km hosszú Poggio viszont betett nekik; s többek között Peter Sagan és a sokszoros időfutam-világbajnok, Fabian Cancellara is feljött a nyakukra.

A hátralévő viszonylag egyenes három kilométer a legjobb hajrázónak, a szlováknak kedvezett. Emiatt Cancellara és Stannard is megpróbált elszökni a hatos élbolytól; s ugyan végül feladták a hasztalan próbálkozást, de végül Sagannak sem sikerült megnyernie az év első egynapos klasszikus versenyét. A célegyenesben ugyanis a német Gerald Ciolek mindenkinék jobban mérte fel a távolságot; s az utolsó tíz méterre végül hatalmas meglepetésre még Sagannál is nagyobb sebességet szedett össze!

A még 2005-ben a Tour de Hongrie-n pontversenyt nyerő 26 éves német első klasszikusát nyerte meg a késői sprinttel, amely így már nem csak a borzasztó időjárás, hanem az általa okozott meglepetés miatt is sokáig emlékezetes lesz.

104. Milánó - San Remo (298 km)
1. Gerald Ciolek (német, MTN)  
2. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) azonos idővel
3. Fabian Cancellara (svájci, RadioShack) ai.
4. Sylvain Chavanel (francia, Omega) ai.
5. Luca Paolini (olasz, Katyusa) ai.