Alpesi sí

Ted Ligety közel tökéletes szezonja óriás-műlesiklásban

  • VNA

Valamennyi idei óriás-műlesikló versenyen dobogós volt a Világkupában Ted Ligety, aki a Világkupa-döntőn is győzött ebben a szakágban.

Szombaton délután az alpesi sízők idei Világkupa sorozatának utolsó óriás-műlesikló versenyét rendezték meg, ahol már nem sok nyitott kérdés volt. Az ugyanis már Svindal csütörötki visszalépése után eldőlt, hogy az összetett Világkupa idén is az osztrák Marcel Hirscheré lesz, a szakági összevetésben pedig Ted Ligety már jóval korábban bebiztosította magának a kristálygömböt.

A szakág két idei legjobbja aztán a lenzerheidei Világkupa döntőn is összecsapott egymással. Ligety már az első futamban is a legjobb időt síelte, előnyét pedig megőrizte a második futamban sokat javító és a negyedik helyről feljövő Hirscher előtt. Ligety idén abszolút uralta az óriás-műlesikló versenyeket, hiszen nyolc Világkupa versenyből hatszor nyert és kétszer harmadik volt, emellett pedig a schladmingi vb-n a szám világbajnoki címét is besöpörte.

Érdekesség, hogy a lenzerheidei verseny első három helyén pont azok a versenyzők és pont olyan sorrendben zártak, akik a szakági összevetésben is dobogón végeztek.

Alpesi sí Világkupa - Lenzerheide (SUI) - férfi óriás-műlesiklás
1. Ted Ligety (USA) 2:14,76
2. Marcel Hirscher (AUT) +0,37 mp
3. Alexis Pinturault (FRA) +1,16 mp
4. Philipp Schörghofer (AUT) +1,22 mp
5. Thomas Fanara (FRA) +1,46 mp
6. Chritoph Noesig (AUT) +1,77 mp