Európa Liga

Hiddink a halálos fegyvert hiányolta, Pardew már a hosszabbítást tervezte

A visszavágó rendes játékidejének hosszabbításában született góllal dőlt el az angol csapat javára a Newcastle és az Anzsi Mahacskala párharca az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A Szarkák menedzsere azt hitte, már lefújták a 90 percet, a dagesztániak edzője sajnálja, hogy nem döntötték el a mérkőzést az első félidőben.

"Azt hiszem, még sosem döntöttünk el mérkőzést ilyen későn. John Carver, az asszisztensem már odajött és azt mondta, vége a meccsnek. Azt hittem, hogy a gólunk előtt már lefújták. Nagyszerű, hogy ez volt az este utolsó mozzanata" - mondta lelkesen Alan Pardew a találkozó után.

Alan Pardew a Newcaslte-Anzsi mérkőzésen az Európa Ligában 2013-ban.

A szakember szerint nehezen, de kifizetődött a türelmük: "A szünetben úgy éreztem, hogy nagyobb nyomást kellene gyakorolnunk az ellenfélre. A második félidőben aztán a közönség is segített minket és épp eleget tettünk a sikerért. Meg kellett tartanunk a labdát és keményen kellett dolgoznunk, de őszintén szólva már azt hittem, hogy kifutottunk az időből."

Guus Hiddink, az Anzsi vezetőedzője szerint nem érdemeltek vereséget, de a hibát saját csapatában kereste: "Ha egy zsűri döntött volna, egyhangú győzelmet aratunk. Hatékonyabbnak kellett volna lennünk. A Newcastle az utolsó helyzeténél megmutatta, hogy kellett volna csinálnunk. Az első félidőben három vagy négy nagy helyzetünk volt, 17 perc alatt eldönthettünk volna mindent. Csak magunkat okolhatjuk, nem volt meg a halálos fegyverünk."