Bulvár

Balzsay golfütővel kergette el a betörőket

A Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú profi világbajnokának, Balzsay Károlynak házába váratlan látogatók érkeztek, a volt kesztyűs azonban ura volt a helyzetnek.

Balzsay Károly profi boksz-világbajnok

Vasárnap éjjel betörők feltörték és kipakolták Balzsay a kertben álló autóját, majd a kétszintes soroksári családi házba is megkíséreltek behatolni úgy, hogy az ökölvívó, felesége és két kislányuk is otthon volt. A kesztyűtartóban talált irodakulccsal próbáltak bejutni a lakásba.

"A nappaliban néztük a televíziót, a lányok pár perce aludtak el mellettünk, amikor hallottam, hogy valaki matat a bejárati ajtó zárjával és a kilincset nyomkodja" – elevenítette fel az emlékeket Balzsay, a Blikknek. A sportoló nem várt, rajtaütött a betolakodókon.

"Felcsaptam a villanyt, felkaptam az ajándékba kapott golfütőmet, és ahogy voltam, alsógatyában, mezítláb rájuk rontottam. Borzasztó ideges lettem, mert látniuk kellett, hogy otthon vagyunk, hiszen világított a tévé, mégis be akartak jönni."

A betörők elmenekültek, de a rendőrség egyiküket elfogta. Mint kiderült, kés volt nála, így akár nagyobb baj is történhetett volna. A bokszoló elhatározta, fejleszti a védelmi rendszert otthonában.