Sportpolitika

Július elsején indulhat a kiemelt sportágak fejlesztési támogatása

  • MTI

Július 1-jén kezdődhet meg a 16 kiemelt sportág fejlesztési támogatása, melyhez az érintett sportági szövetségeknek három héten belül kell leadniuk 2020-ig szóló átfogó koncepciójukat a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és a sportért felelős államtitkárságnak. Ezen sportágak 480 millió forintos tartozását a kormány átvállalja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért felelős államtitkársága hétfőn egyeztetett a sportágak vezetőivel, s mint azt Simicskó István sportállamtitkár a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta, segítséget, "egyfajta vonalvezetőt" adtak nekik ahhoz, hogy minden szempontból precíz tervet készítsenek és adjanak le.

A koncepciókban kiemelt hangsúllyal kell megjelennie a versenysport, az utánpótlássport, a létesítményfejlesztés és az edzői bázis jelenlegi helyzetének, s az azokhoz kapcsolódó terveknek. A leadandó anyagoknak átfogó pénzügyi tervet is kell tartalmazniuk, s ehhez szintén kapnak segítséget a szövetségek, melyek pénzügyi helyzetét a MOB megbízásából a Price Waterhouse könyvvizsgáló cég elemezte. A 16 kiemelt szövetségnél összesen 480 millió forintos tartozást - de nem köztartozást - állapított meg, melyet a kormány átvállal.

Simicskó István jelezte, mostantól három hét áll a szövetségek rendelkezésére. Ezt követően a leadott koncepciókat az államtitkárság a MOB-bal közösen kiértékeli, majd április 30-ig elküldi a kormánynak a támogatásokra vonatkozó előterjesztését.

Konkrét összeget az államtitkár nem említett, mert mint mondta, nem egy előre meghatározott keretet akarnak szétosztani, hanem a fejlesztési tervekhez igazodnak majd, így a végösszeg lehet akár 15 milliárd forint, de több és kevesebb is. Azt szintén hangsúlyozta, hogy a támogatás felhasználását felügyelni fogják, s ehhez ellenőrzési rendszert dolgoznak majd ki.

Fábián László, a MOB sportszakmai igazgatója azt emelte ki, hogy a hétfői megbeszéléssel "dördült el tulajdonképpen a startpisztoly" a kiemelt sportágak támogatásának rendszerében. Jelezte, a jövőben félévente-évente mérni fogják a szövetségek eredményeit egy előre meghatározott szempontrendszer szerint.

A korábbi öttusázó olimpiai és világbajnok elmondta azt is, hogy a szövetségek a Price Waterhouse-tól egy pénzügyi segítséget jelentő kézikönyvet is kaptak.