Hathárom TV

Janics Natasa nem visszafogadott, de a megtért báránynak be kell állnia a sorba

  • Horváth Gergely

Hétfő délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Douchev-Janics Natasa ügyében. Mint ismeretes, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos levélben jelentette be, hogy mégsem szülőhazájában, Szerbiában, hanem Magyarországon kívánja folytatni pályafutását. Az esemény során Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára, valamint Farkas Dávid, a londoni olimpián K-2 500 méteren Kovács Katalinnal ezüst-, K-1 200 méteren bronzérmes versenyző szóvivője állt a sajtó képviselői elé.

Újságírói felvetésre reagálva Ábrahám Attila elmondta, Douchev-Janics Natasa férje, Adrian Douchev magyarországi munkavállalásáról jogszabályok dönthetnek, amelyek meghatározzák, hogy milyen szakképesítés szükséges az edzősködéshez. Mivel a szerb eddig nem szerzett magyarországi szakedzői képesítést, ez a kérdés jelenleg nem aktuális. A szóvivő szerint azonban nem lenne meglepetés, ha Adrian Douchev mégis feladatot kapna Janics új klubja szakmai stábjában. A pár természetesen nem szakadna el egymástól, amint azt a sportolónő levelében kiemelte, magyarországi visszatérése a család közös döntése volt, a kijelentés pedig azért különösen hangsúlyos, mert ősszel elsősorban a család egységének megőrzésére hivatkozva távozott hazánkból.

Janics nem visszatérő és nem befogadják, mert el sem ment, ugyanis a versenyzői engedélyét nem adták ki

Ábrahám Attila elmondta, Janics érzi a szerbek szeretetét és kedvességét, ám szakmailag déli szomszédainknál nincs biztosítva számára a fejlődés, szüksége van rá, hogy hozzá hasonló képességű versenytársakkal végezze az edzéseket.

A főtitkár hozzátette, az őszi események a szövetségben is elindítottak folyamatokat, a szervezet január óta minden válogatott versenyzővel szerződést köt, amelyben meghatározott esetekben (reklámszabályzat megszegése, doppingvétség, országváltás) bánatpénz fizetési kötelezettséget vállal a versenyző. Ahhoz, hogy Janics újra válogatott legyen, szerződést kell kötnie a szövetséggel és teljesítenie kell a szövetségi kapitány, Storcz Botond feltételeit.

"Natasa hozott egy elhamarkodott döntést, de az utolsó lehetséges pillanatban korrigálta hibás lépését" - fogalmazott Farkas Dávid. "Makacsságból, dacból vagy hiúságból sokan ezt nem teszik meg az élet különböző területein, ő viszont megtette. Ezek után Natasa kéri mindenki megértését, ebben a helyzetben a teljesítményével szeretne bizonyítani."

A versenyző szóvivője hozzátette, még a héten bejelentik, hogy Janics mely klubban folytatja pályafutását.