Serie A Szubjektív

Hol van már a tavalyi hó? A Milan lesz a továbbjutó!

  • Maruzsa István

Újra nőtt a listavezető előnye a Serie A 28. fordulójában, egyúttal a második helyezett edzője és a botladozó milánói kék-feketék mestere is újra veszélybe sodorta az állását. Az élmezőnyben pedig minden eddiginél stabilabbnak tűnik a Milan helye. Ráadásul a Rossonerók összekötötték a kellemest a hasznossal: a Barcelona elleni BL-visszavágóra is készültek.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolása után úgy tűnt, hogy a Barca a tavalyi, Leverkusen elleni parádét fogja másolni a Milan ellen, azóta azonban mindkét csapatnál nagyot fordult a világ. Ahogy az első meccsen láthattuk, Massimiliano Allegri összerakta csapata védekezését, és ahogy azóta szinte folyamatosan ezt láthatjuk, a katalánok nem bírnak kimászni a gödörből. A gránátvörös-kékeket meghagyom másnak boncolgatásra, nézzük, hogy a Milan hogy keveredett a Serie A dobogójára és a BL-nyolcaddöntő esélyesének pozíciójába!

Giampaolo Pazzini ünnepli a gólját a Genoa-Milan mérkőzésen a Serie A-ban 2013-ban.

Ami a hazai porondot illeti, Mario Balotelli leigazolása egyelőre tökéletesen bevált. Az őrültségeiről ismert csatár - egyelőre - beállt a sorba, teszi a dolgát. Remekül megoldja a centerfeladatokat, sokszor kerül helyzetbe, és bár azokat talán hatékonyabban is kihasználhatná, mindenképp hasznos tagja a csapatnak. Mellette pedig végre legjobb formájába lendült Giampaolo Pazzini is, így az utóbbi hetekben valamelyikük minden meccsen biztosította a karakteres, erőteljes csatárjáték meglétét.

Ezzel némi terhet levettek a gólszerzést csak közvetett feladatként megkapó társakról, így El Shaarawyról, Boatengről vagy épp Nocerinóról. Ezzel pedig jól láthatóan a védekezését tette sokkal hatásosabbá a Milan. Leghátul ezen a szinten még mindig középszerű emberek - Mexés, Yepes, Zapata, Bonera - dolgoznak, de már jóval kevesebbszer áll vagy bukik csak rajtuk a dolog, mert kisebb a nyomás. A decemberben citált Roma elleni meccsen még nagyon nem működött a szélső és középpályás védekezés, de ebben már klasszisokkal jobban állnak a piros-feketék. Minden poszton sokkal hatékonyabb a visszarendeződés, szervezettebb az egész rendszer. Ráadásul Balotelli érkezése óta a Cagliari elleni bajnoki volt az egyetlen meccs, amelyiken nem a Milan szerezte az első gólt, azaz előnyben rendre bezárhatta a várkapukat Allegri, és ez az Inter elleni rangadó kivételével maradéktalanul be is jött. Kedden Barcelonában pedig eleve így kezdhetnek.

Balotelli tuti nem lesz pályán, és a pénteken a sarkára kapott csomag után Pazzini játékának is lőttek, de jelen állás szerint egyáltalán nincs is szükségük gólra a milánóiaknak. Már a Genoa ellen is ezt a játékot gyakorolták, az Őrült (mindkét csatárra stimmelhetne a becenév, de ez speciel Pazzinié) bődületes találata, majd lecserélése után 4-5-1-es alakzatban szépen felálltak a kapujuk elé, és még Super Mario is a saját térfelén várta, hogy megindulhasson egy-egy labdával. Hasonlóra számíthatunk kedden este a Camp Nouban is: egy "kézimeccsre", amelyen soha nem fogja feltenni a kezét passzív játék miatt a bíró. Messiék ugyan valószínűleg jobban megmozgatják majd a piros-fekete falat, mint Tőzsér Dánieléknek sikerült, de ennek a Milannak már kettőt lőni is emberes feladat lesz. Ha pedig még egy gólt is talál valaki az olaszok közül, akkor vége a párharcnak. Márpedig - ahogy a régiek mondják - egy gólt a szél is befújhat...

A kedden 20:45-kor kezdődő Barcelona-Milan mérkőzésről élő szöveges közvetítést olvashattok a hatharom.com-on!

[1382396] 2013-03-12 20:45:00 Barcelona - AC Milanx;
Serie A
28. forduló
Genoa-Milan 0-2 (0-1)
gólszerzők: Pazzini (22.), Balotelli (60.)
kiállítva: Constant (65.) - Milan
Udinese-Roma 1-1 (0-1)
gólszerzők: Muriel (62.), illetve Lamela (21.)
kiállítva: Heurtaux (73.) - Udinese
Atalanta-Pescara 2-1 (1-1)
gólszerzők: Denis (34. - büntetőből, 67.), illetve D'Agostino (24.)
Juventus-Catania 1-0 (0-0)
gólszerzők: Giaccherini (90+1.)
Chievo-Napoli 2-0 (2-0)
gólszerzők: Dramé (12.), Théréau (43.)
Cagliari-Sampdoria 3-1 (1-0)
gólszerzők: Ibarbo (18., 53., 72.), illetve M. López (90+1. - büntetőből)
kiállítva: Rossettini (90.) - Cagliari
Palermo-Siena 1-2 (1-0)
gólszerzők: Anselmo (44.), illetve Emeghara (51.), Rosina (72. - büntetőből)
Parma-Torino 4-1 (0-0)
gólszerzők: Amauri (77., 84., 90+1.), Sansone (80.), illetve Santana (56.)
Inter-Bologna 0-1 (0-0)
gólszerző: Gilardino (57.)
Lazio-Fiorentina 0-2 (0-1)
gólszerzők: Jovetic (20.), Ljajic (49.)
Serie A
Tabella
    M GY D V RG KG P
1. Juventus 28 19 5 4 55 18 62
2. SSC Napoli 28 15 8 5 47 24 53
3. AC Milan 28 15 6 7 50 32 51
4. Fiorentina 28 14 6 8 50 33 48
5. Inter 28 14 5 9 44 37 47
6. Lazio 28 14 5 9 37 34 47
7. Roma 28 13 5 10 58 49 44
8. Catania 28 12 6 10 36 35 42
9. Udinese 28 10 11 7 37 35 41
10. Bologna 28 10 5 13 39 36 35
11. Sampdoria 28 10 6 12 35 33 35
12. Parma 28 9 8 11 36 37 35
13. Cagliari 28 9 7 12 35 48 34
14. Atalanta 28 10 5 13 28 39 33
15. Torino 28 7 12 9 33 36 32
16. Chievo 28 9 5 14 29 44 32
17. Genoa 28 6 8 14 27 42 26
18. Siena 28 8 6 14 29 40 24
19. Pescara 28 6 3 19 21 56 21
20. Palermo 28 3 12 13 23 41 21
Pontlevonások: Siena -6, Atalanta -2, Sampdoria -1, Torino -1
Serie A
A góllövőlista élmezőnye
18 gólos: Edinson Cavani (Napoli)
16 gólos: Stephan El Shaarawy (Milan)
15 gólos: Antonio Di Natale (Udinese)
13 gólos: Giampaolo Pazzini (Milan)
12 gólos: Stevan Jovetic (Fiorentina), Erik Lamela (Roma)
Serie A
A 29. forduló programja
március 16., szombat:
Catania-Udinese 18:00
Bologna-Juventus 20:45
március 17., vasárnap:
Siena-Cagliari 12:30
Napoli-Atalanta 15:00
Pescara-Chievo 15:00
Fiorentina-Genoa 15:00
Sampdoria-Inter 15:00
Torino-Lazio 15:00
Milan-Palermo 15:00
Roma-Parma 15:00