NBA

Az eddigi mumus sem tudta leverni a címvédőt

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 124. játéknapjának esti mérkőzésein tovább folytatódott a Miami Heat történelmi sorozata, zsinórban 18. győzelmüket aratták LeBron Jamesék. A Lakers hazai parketten ütötte a Chicagót, a Clippers pedig szintén otthon leckéztette meg a Detroitot.

Miami Heat - Indiana Pacers 105-91

Ha volt igazi nemezise az idei szezonban eddig a címvédő Miami Heatnek, az mindenképp az Indiana Pacers volt, mely a két csapat mindkét összecsapását megnyerte korábban. Harmadjára a Miami otthonában mérkőztek meg LeBron Jamesék a mumusaikkal, akik idegenben kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy megállítsák a Heatet a győzelmi szériában.

A Miami zsinórban 18. sikerét aratta, és ezúttal is úgy, hogy a legjobb játékosai helyett azok sziporkáztak, akikre nem mindig esik reflektorfény. Mario Chalmers 26, Chris Bosh pedig 24 pontig jutott, miközben LeBron James ezen az estén csupán 13 ponttal tudta kisegíteni a csapatát, ami a szezon leggyengébb teljesítménye volt a tavalyi MVP-től.

A Heat mostani szériája az NBA hetedik leghosszabb győzelmi sorozata, és a Boston Celtics 2008-as 19 mérkőzéses menetelése óta nem került sor hasonlóra.

Los Angeles Lakers - Chicago Bulls 90-81

Kobe Bryanték számtalanszor hangoztatták már a szezon során, hogy nem tesznek le a playoffról, és ez a hozzáállás végre meghozta a gyümölcsét. A Lakers 90-81-re verte a Chicago Bullst, amivel a lila-sárga trikósok immáron playoffot érő nyolcadik helyen tanyáznak a nyugati főcsoportban.

Bryant 19 ponttal, kilenc assziszttal és hét lepattanóval segítette ma ki csapatát, de ezúttal Dwight Howard volt az, aki igazán kiemelkedett a mezőnyből 16 pontjával és 21 lepattanójával. A sikerrel a Lakers 33-31-re javította a mérlegét, és először vannak a szezon során két győzelemmel az 50%-os mutató felett.

Toronto Raptors - Cleveland Cavaliers 100-96

Csatát és hadvezért is vesztett a Cleveland Cavaliers Torontóban. Kyrie Irvingék a harmadik negyedig még kezükben tartották a mérkőzést, azonban Irving kiesése után a Toronto végül fel tudott állni 17 pontos hátrányból és megnyerte a mérkőzést. Irving 12 ponttal szállt ki a találkozóból alig két perccel a harmadik negyed vége előtt, és ez már a harmadik alkalom lesz a szezon során, hogy sérülés miatt meccseket lesz kénytelen kihagyni.

Minnesota Timberwolves - Dallas Mavericks 77-100

Veteránjai vezetésével aratott sima sikert Minnesotában a Dallas Mavericks. A 36 éves Vince Carter 22, Dirk Nowitzki pedig tovább 16 pontot szállított a Dallas konyhájára, mely már sorozatban harmadik győzelmét jegyezte. A playoffot érő nyolcadik helyről azonban még így is három mérkőzéssel vannak lemaradva, de csakúgy mint a Lakers tagjai, Nowitzkiék sem mondanak le könnyen a rájátszásról szőtt álmokról.

Sacramento Kings - Milwaukee Bucks 113-115

Monta Ellis semmit sem vesztett a szombaton nyújtott energiájából, és ismét kulcsfontosságúnak bizonyult a Milwaukee újabb sikerében. Ellis 29 ponttal és kilenc assziszttal abszolválta a mérkőzést, Mike Dunleavy pedig egy ütközés után kapta össze magát, és végül 16 ponttal zárt. A Kings 15 pontos hátrányból állt fel a meccs hajrájára, a Milwaukee-nak viszont még volt elég ereje ahhoz, hogy megtartsa a vezetést.

Los Angeles Clippers - Detroit Pistons 129-97

Mind az eredményjelzőn, mind pedig a mutatott játékban a földbe tiporta a Los Angeles Clippers a gyengélkedő Detroitot. DeAndre Jordan az év zsákolását mutatta be a második negyedben, majd az első félidő végén, 26 pontos Clippers-vezetésénél lehetett már sejteni, hogy ezen a mérkőzésen nem fog születni meglepetés. Nem is következett be váratlan fordulat, a Detroit így már sorozatban ötödik vereségét szenvedte el.

A játéknap másik két mérkőzésén gyenge formának örvendő csapatok derbiztek egymással. Az Orlando és a New Orleans is otthon győzedelmeskedett a Philadelphia, illetve a Portland felett.

NBA
124. játéknap
Los Angeles Lakers - Chicago Bulls 90-81
Miami Heat - Indiana Pacers 105-91
Orlando Magic - Philadelphia 76ers 99-91
Toronto Raptors - Cleveland Cavaliers 100-96
New Orleans Hornets - Portland Trail Blazers 98-96
Minnesota Timberwolves - Dallas Mavericks 77-100
Sacramento Kings - Milwaukee Bucks 113-115
Los Angeles Clippers - Detroit Pistons 129-97
   
Korábban:  
Oklahoma City Thunder - Boston Celtics 91-79