Sífutás

Northug a klasszikus stílusban is hozta vb-formáját

A világbajnok Petter Northugot klasszikus stílusban sem lehetett legyőzni 15 km-en, a norvég ezúttal Lahtiban "oktatott".

A Lahtiban zajló sífutó Világkupa hétvége a férfiak 15 km-es klasszikus stílusú versenyével zárult vasárnap délután. A világbajnokságon ezt a versenyszámot szabad stílusban a norvég Petter Northug nyerte meg, aki most is döbbenetesen gyorsan kezdett. Az első öt kilométeres kör után már közel húsz másodperc előnye volt a teljes mezőny előtt, amelyet aztán fél perc fölé tornászott fel és végül kényelmesen nyerte meg a futamot. A második helyre végül Alexej Poltaranyin érkezett be, aki az első kör után még csak a hatodik volt, utána azonban jól osztotta be az erejét. Érdekesség, hogy a kazah sífutó a szombati sprint versenyt betegsége miatt kihagyta, de jól tette, mert így maradt ereje a mostani hajrára.

A harmadik helyen az a norvég Martin Johnsrud Sundby végzett, aki a világbajnokság második felét betegsége miatt kénytelen volt kihagyni. A táv második felében gyorsult fel a német Tobias Angerer is, aki az első időmérő pontnál (3,4 km) még csak a 14. volt, végül feljött az ötödik helyre, az olasz Dietmar Noeckler pedig a 21. helyről tudott egészen az élete legjobbját jelentő hatodik helyig felzárkózni. A sífutók számára nem lesz sok szünet most a Világkupában, ahol szerdán a norvégiai Drammenben egy klasszikus stílusú sprint versennyel folytatódik a küzdelmük.

A vasárnapi versenyt a kisebb betegséggel küzdő Dario Cologna kihagyta (már szombaton este elutazott Finnországból), így előnye jelentősen csökkent az összetett Világkupa élén. A svájci azért 1173 pontjával még így is vezeti a rangsort a most a nyolcadik helyen végző orosz Alexander Legkov (1066 pont) és a győzelméért 100 pontot kapó Northug (1050 pont) előtt.

Sífutó Világkupa - Lahti (FIN) férfi 15 km klasszikus
1. Petter Northug (NOR) 34:35,6
2. Alexej Poltaranyin (KAZ) +31,7 mp
3. Martin Johnsrud Sundby (NOR) +35,1 mp
4. Lukas Bauer (CZE) +43,0 mp
5. Tobias Angerer (GER) +51,1 mp
6. Dietmar Noeckler (ITA) +54,3 mp