Bajnokok Ligája

Legalább végig volt esélyünk - Ernesto Valverde

A Valencia Párizsban elért 1-1-es döntetlenjével búcsúzott a Bajnokok Ligájától a PSG ellenében. Ernesto Valverde, a spanyol együttes vezetőedzője szerint az ellenfél kapuja előtt voltak gondjaik.

Ernesto Valverde a PSG-Valencia Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt 2013-ban.

"A továbbjutás reményével jöttünk, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz egy jó csapat ellen, és végül lehetetlennek bizonyult a küldetés. Reméltük, hogy gólt szerzünk és megnehezítjük a dolgukat, és bár a második félidőben ez sikerült, sajnos nem tudtuk túl sokáig tartani az előnyünket. De legalább végig volt esélyünk" - utalt a szakember arra, hogy egy újabb góllal legalább a hosszabbítást kiharcolhatták volna.

Valverde a meccs futballszakmai részéről így vélekedett: "Többször közel kerültünk a kapujukhoz, sok szögletünk volt, de a pálya utolsó harmadában hiányzott a jó befejező teljesítmény. Az utolsó percekben már a fáradtság is látszott rajtunk. Az első félidőben nagyon figyeltünk arra, hogy megállítsuk a kontráikat, mert otthon ezek nagyon sokat ártottak nekünk."