Hathárom TV

Útkeresés, tradíció, flex? - reakciók az új cselgáncs szabályokra - videó

  • Vásárhelyi Tamás

A cselgáncs megváltozott szabályai komoly viharokat kavartak az elmúlt hetekben - de vajon mit szólnak mindehhez egykori és jelenlegi élversenyzőink?

Számos hírt lehet olvasni mostanában a cselgáncs január elsejétől megváltozott új szabályai kapcsán. A sportági vezetők türelemre intenek, a versenyzők ugyanakkor nem értik a sok változás szükségességét. A Hathárom TV stábja kíváncsi volt az első reakciókra, amelyeket az alábbi videóban tekinthettek meg, ahol természetesen a sportág eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnokának, Kovács Antalnak a véleménye is elhangzik. Elöljáróban és a könnyebb érthetőség kedvéért egy rövid összegzés a sportágat érintő főbb változásokról:

- Már nem lehet lábra fogni, még az akció technikai végrehajtása közben sem

- A fogásbontásokat szigorúbban ítélik meg a bírók

- A küzdőterületen belül megkezdett földharcot már azon kívül is be lehet fejezni

- Az aranypontig zajló mérkőzések a párharc első akciójáig tartanak

- Eddig a verseny napjának reggelén volt a mérlegelés, amelyet áttettek a küzdelmek előtti estére