Légiósaink

Németország a mieink körül forgott a hétvégén

A mögöttünk hagyott hétvégén kapusaink és Németországban szereplő légiósaink teljesítettek a legjobban Európa bajnokságaiban. Király Gáborék és Bogdán Ádámék nagy győzelmet arattak, Fülöp Márton remek mutatóit javította, Szalai gólpasszt adott, Huszti gólt is lőtt, de sajnos megsérült. Bajner Bálint személyében pedig magyar játékos lépett pályára a német bajnokcsapatban.

EURÓPA LIGA

A Liverpoolban Gulácsi Péter a kispadon ült a Zenit ellen csütörtökön. Csapata 3-1-re győzött ugyan, de az idegenben lőtt gól miatt az orosz együttes jutott tovább. A Hannoverben Huszti Szabolcs végig a pályán volt, ők 1-1-re végeztek az Anzsival, amely összesítésben 4-2-vel búcsúztatta őket. Az Olimpiakosz Pireusz a múlt héten kikapott 3-0-ra a Levantétól, a visszavágón pedig Megyeri Balázs a kispadra került. A gárda nélküle 0-1-re végzett, így kettős vereséggel búcsúzott. A CFR Cluj EL-re nevezett keretéből Vass Ádám sérülése miatt kimaradt, így az Inter elleni 3-0-s hazai vereségnek és kiesésnek sem volt részese. A Genk-Stuttgart mérkőzésen Köteles László védte a hazai kaput, míg Hajnal Tamás a cserepadra került és nem is állhatott be. A meccset a Svábok nyerték 2-0-ra, összesítésben 3-1-gyel kerültek a nyolcaddöntőbe.

Bogdán Ádám a Bolton Wanderers mérkőzésén 2013-ban.

ANGLIA

A Premier League-ben a Liverpool már az előző hétvégi kupaforduló alatt lejátszotta a 27. körben esedékes mérkőzését. A térdsérülésével küzdő Gera Zoltán nélkül a West Bromwich 2-1-re győzte le a Sunderlandet, míg a Somogyi Csabát nem nevező Fulham 1-0-ra verte a Stoke Cityt.

A másodosztályban Bogdán Ádám állt a Bolton kapujában, nagy skalpot szerezve 4-1-re nyertek a harmadik helyezett Hull City ellen. Futács Márkó nem került be a Leicester keretébe, csapata 0-0-ra végzett a Blackpoollal.

Az előző év legjobb Portsmouth-játékosának választott Gyepes Gábor végigjátszotta az Oldham elleni bajnokit a League One-ban, 1-0-ra kaptak ki. Gróf Dávid a vendégek cserepadján ült a Brentford-Walsall mérkőzésen.

Szalai Ádám a Mainz-Wolfsburg mérkőzésen 2013-ban.

NÉMETORSZÁG

Az előző heti padozás után Bajner Bálint bemutatkozott a Borussia Dortmund felnőtt csapatában, ezzel, mint a hatharom.com-nak elmondta, egyik álmát megvalósította.. A csatár a 71. percben szállt be a Mönchengladbach elleni meccsbe, nem sokkal az után, hogy az ellenfél kiegyenlített. Győzelmet végül vele sem tudott kiharcolni a csapata, egy pontot szereztek.

Mainz-Wolfsburg

A Stuttgart keretébe Hajnal Tamás nem került be, nélküle végzett 1-1-re az együttes a Nürnberggel. A Greuther Fürthből Stieber Zoltán sérülés, Varga József eltiltás miatt maradt ki. A kiscsapat 0-0-t játszott a Leverkusennel. A Mainzban Szalai Ádám végig a pályán volt, és csapata gólját ő készítette elő a Wolgsburg elleni 1-1-es meccsen.

Huszti Szabolcs megsérült a Hannover-Hamburg mérkőzésen 2013-ban.

A Hannoverben Huszti Szabolcs kezdő volt, a 7. percben gólpasszt adott, a 39.-ben tizenegyesből betalált, de a rúgómozdulatnál megsérült, azonnal le kellett cserélni. Az előzetes feltételezések szerint akár több hétre is kidőlhet, mivel arra gyanakodnak, hogy izomszakadást szenvedett.

Huszti sérülése

A Bundesliga 2-ben Király Gábor védte az éllovas Braunschweiget idegenben 2-1-re legyőző 1860 München kapuját.

A 3. Ligában első helyezett Osnabrückben Nagy Dániel kezdőként a 75. percig játszott, lecserélésekor már kialakult az 1-0-s győzelmet jelentő végeredmény.

OLASZORSZÁG

A Serie A-ban Tőzsér Dániel múlt heti gólpassza után ezúttal nem kapott lehetőséget az utolsó helyezett Palermo otthonában gól nélküli döntetlent játszó Genoában. A Serie B-ben az Ascoli Cesena elleni mérkőzését elhalasztották. A Vicenza keretéből Laczkó Zsolt kimaradt, ahogy a Pro Vercelliéből Filkor Attila is.

SPANYOLORSZÁG

Pintér Ádám kerettag volt a Zaragozában, amely 2-2-t játszott a Valenciával, de játéklehetőséget nem kapott.

GÖRÖGORSZÁG

Az Európa Ligában nem játszott, de az Arisz elleni bajnokin már Megyeri Balázs volt az Olimpiakosz kapujában, így vele nyertek 2-1-re. Az Aszterasz Tripolisz hálóját Fülöp Márton védte hibátlanul a Levadiakosz ellen (1-0), Lencse László a 31. percben állt be az együttesbe. Fülöp ebben a szezonban már tucatnyi kapott gól nélküli tétmeccsnél tart.

AUSZTRIA

A Sturm Grazból Szabics Imre sérülés miatt kimaradt, nélküle kapott ki 3-1-re a csapat a Wolfsbergtől. A Wacker Innsbruckban Sáfár Szabolcs volt a kapus, ők 2-0-ra verték a Mattersburgot.

HOLLANDIA

Pénteken az NEC Nijmegenben Babos Gábor állt a kapuban, két gólt kapott, de csapata így is győzött 3-2-re az utolsó helyezett Willem II otthonában. A bokasérülését itthon kezeltető Németh Krisztián nélkül csapata 4-0-ra kikapott Utrechtben. A szintén sérült Horváth Gábor kihagyta a Den Haag Ajax elleni bravúros idegenbeli döntetlenjét (1-1).

BELGIUM

Az első osztályban Köteles László volt a Genk kapusa a Standard Liége elleni rangadón. Nem kapott egyetlen gólt sem, de csapattársai sem tudtak lőni (0-0). A Beerschotba Bodor Boldizsárt csereként nevezték, nem lépett pályára.

A másodosztályban Barczi Dávid és Egerszegi Tamás csapata, a Sint-Truiden mérkőzését elhalasztották.

EGYÉB BAJNOKSÁGOK

Lengyelországban Lovrencsics Gergő a 69. percben állt be a Lech Poznanba, amely 4-0-ra győzött a Ruch Chorzów vendégeként.

Svájcban Vanczák Vilmos kerettag volt, de nem játszhatott a Thun ellen, nélküle 4-0-ra kapott ki a Sion.

Izraelben Hrepka Ádám kezdő volt a Bnei Jehudában, a 60. percben cserélték le. 2-0-ra nyert ellenük Lencse László korábbi csapata, az Ironi Kirjat Smona.