Cselgáncs

Vérző fejjel is bronzérmes lett Csoknyai a Hungária Kupán

A 81 kilogrammos Csoknyai László bronzérmet nyert a budapesti Körcsarnokban zajló 50. cselgáncs Hungária Kupa vasárnapi zárónapján.

Csoknyai László (fehérben) és az osztrák Christian Zachar küzd az 50. cselgáncs Hungária Kupa 81 kilogrammos versenyében a budapesti Körcsarnokban 2013. február 17-én.A múlt héten a párizsi Grand Slam-viadalon ötödik magyar a harmadik helyért az ukrán Vitalij Dudcsikkal szállt szembe, a mérkőzés páros intéssel indult. Ezután a paksi dzsúdóst figyelmeztették, akinek kisvártatva egy összefejelésnél felrepedt a szemöldöke, így rövid ápolás következett. A hajrában az ukránt is intették, azaz döntetlen volt az állás, jöhetett az aranypontig tartó ráadás. Ebből 56 másodperc telt el, amikor Dudcsikot lehúzásért ismét megintette a bíró, ez pedig már a hazai versenyző diadalát jelentette.

"Az ellenfelem a meccs felénél lefejelt, éreztem, hogy dagad, de nem érdekelt, ez volt az álmom, hogy vérző fejjel, magyar közönség előtt érmet szerezzek" - nyilatkozta boldogan a 25 éves Csoknyai, aki az egyetlen magyar érmet szerezte a jubileumi Hungária Kupán. - "Tudtam, hogy erős az ukrán, nekem viszont jobb az állóképességem, ráadásul a közönség fantasztikusan biztatott, egyszerűen nem hagyhattam cserben a szurkolókat."

Nem sokkal később a 100 kilogrammosok között Farkas Bálint a brazil Renan Nunessel szállt szembe a bronzért. Ez a csata csak 1 perc 49 másodpercig tartott, amikor a rasztahajú dél-amerikai kiemelte és eldobta a TFSE dzsúdósát, aki így ötödik lett.