Serie A

Tőzsér győztes gólhoz adta a passzt, a Napoli áthatolhatatlan falat talált

Hiába kapott lehetőséget az újabb felzárkózásra a Napoli a Serie A 25. fordulójában, csak részben tudott azzal élni, mivel gól nélküli döntetlent játszott a Sampdoriával. A Genoa magyar válogatott játékosával a soraiban győzte le az Udinesét.

Tőzsér Dániel Davide Ballardini vezetőedző irányítása alatt először került a kezdőcsapatba, és végig is játszotta az Udinese elleni, igen feszült hangulatú mérkőzést. Két egyenrangú ellenfél küzdött Genovában, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Gólt azonban csak a hazaiak szereztek, méghozzá a magyar középpályás szöglete után. A beívelésre Padelli kapus nagyon rosszul mozdult ki, Kucka pedig az üresen maradt hálóba fejelt. (1-0)

Az udineiek hátrányban sem tudták igazán ráerőltetni az akaratukat Tőzsérékre, csak a véghajrában tudták beszorítani a hazai csapatot. Ettől az időszaktól eltekintve a Genoának is ugyanúgy voltak lehetőségei, miközben a mezőnyben jó sokat rugdosták egymást a játékosok. Újabb gól végül nem született, a piros-kékek egymás utáni negyedik meccsükön maradtak veretlenek, míg a Zebracsikók folytatták a januárban megkezdett sormintát: győzelem után vereséget szenvedtek.


A másik genovai csapat, a Sampdoria annak a Napolinak vendége volt, amelynek esélye volt a Juventus szombati veresége után, hogy két pontra felzárkózzon az éllovasra. A papírformának megfelelően uralták is az egész meccset Cavaniék, már az első negyedórában voltak lehetőségeik. Ugyanakkor a második félidő elején már a vendégeknek is voltak gólszerzési esélyeik, többször is Behrami mentésein múlott, hogy nem ők szereztek vezetést.

A meccs utolsó harmadában újra egyértelmű fölénybe került a Napoli, nagy helyzetei voltak, de hiába, Romero mindent hárított, ami eltalálta a kapuját. Így Cavaniék sem tudtak gólt lőni, értékes két pontot engedtek oda a Sampdoriának.

Serie A
25. forduló
Catania-Bologna 1-0 (1-0)
gólszerző: Almiron (42.)
Genoa-Udinese 1-0 (1-0)
gólszerző: Kucka (33.)
Napoli-Sampdoria 0-0
Pescara-Cagliari 0-2 (0-0)
gólszerző: Sau (53., 61.)
kiállítva: Weiss (90.) - Pescara
Torino-Atalanta 2-1 (1-0)
gólszerzők: Cerci (42.), Birsa (87.), illetve Denis (75. - büntetőből)