Bundesliga

Vargát kiállították, Van der Vaart bombagólt szerzett

Varga Józsefet, a Greuther Fürth játékosát a 38. percben kiállították a Düsseldorf ellen a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján.

Leverkusen

Leverkusen-Augsburg

A 26. percben Castro jobbról tekert szabadrúgást a kapu elé, Kiessling pedig 11 méterről a bal sarokba fejelt (1-0). Negyedórával a vége előtt bebiztosította a sikert a Leverkusen, Bender 11 méterről a bal alsóba helyezett (2-0). Két perccel a vége előtt a vendégek szépítettek, Mölders lövését Leno bevédte (2-1). A Leverkusen ezzel a győzelemmel ideiglenesen feljött a második helyre, az Augsburg három döntetlen után bukott és továbbra is kieső helyen áll.

Düsseldorf-Greuther Fürth

Varga József ismét kezdőként szerepelt a Greuther Fürthben. Egy buktatást követően már a második percben büntetőt lőhetett a Düsseldorf, Schahin a jobb alsót vette célba, Hesl vetődve védett. A 18. percben javítottak a hazaiak, Zimmermann röviden adott haza, Bellinghausen lecsapott a labdára és balról, 13 méterről a hálóba küldte (1-0). A 38. percben Varga lerántotta ellenfelét és miután volt már sárgája, a játékvezető kiállította. A magyar játékost automatikusan egy meccsről eltiltják, így a jövő héten, a Leverkusen ellen nem léphet pályára. A Greuther Fürth továbbra is sereghajtó, a Düsseldorf feljött a 12. helyre.

Hamburg-Mönchengladbach

A HSV egy hete Dortmundban győzött és a Mönchengladbach ellen is folytatta remek sorozatát. A 24. percben Van der Vaar 24 méterről, középről óriási gólt vágott a jobb felső sarokba (1-0). A Hamburg feljött a hatodik helyre.

Mainz-Schalke

Szalai Ádám a mainzi kezdőcsapat tagja volt. A 26. percben a hazaiak szerezték meg a vezetést, Müller jobbról adott be, Ivanschitz pedig 11 méterről a bal alsóba lőtt (1-0). Öt perccel a szünet előtt egyenlített a Schalke, Bastos egy kapusról kipattanó labdát értékesített (1-1). A 63. percben ismét a Mainz vezetett, Pospech jobbról, 13 méterről, laposan a hosszú sarokba bombázott (2-1). A 82. percben ismét Bastos egalizált, ezúttal balról, hat méterről a jobb sarokba lőtt (2-2). A Schalke két vereség után szerzett pontot, a Mainz sorrendben harmadik bajnokiján nem tudott nyerni. Szalai végig a pályán volt.

Werder Bremen-Freiburg

A 36. percben meglepetést okozott a Freiburg, egy lefejelt labdát Kruse 20 méterről a bal alsóba lőtt (0-1). Két perccel később egyenlített a Werder, Petersen jobbról, 14 méterről, laza bokamozdulattal a hosszú sarokba gurított (1-1). Az 53. percben Caligiuri két védő között elvágódott a 16-oson belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A sértett vállalta és a jobb sarokba küldte (1-2). A 64. percben Baumann rosszul vetődött ki egy beadásra, mögötte Petersen levette a labdát és öt méterről az üres kapuba passzolta (2-2). Kapushibára kapusbaki volt a válasz, a másik oldalon Mielitz is felsült, egy szöglet utáni kavarodást követően bevédte Ginter lövését (2-3). A Freiburg nyerte a gólpárbajt és ezzel megerősítette ötödik helyét.

Bundesliga
22. forduló
Leverkusen-Augsburg 2-1 (1-0)
Gól: Kiesling (25.), Bender (75.), ill. Mölders (88.)
 
Düsseldorf-Greuther Fürth 1-0 (1-0)
Gól: Bellinghausen (18.)
Kiállítva: Varga (38., Fürth)
 
Hamburg-Mönchengladbach 1-0 (1-0)
Gól: Van der Vaart (24.)
 
Mainz-Schalke 2-2 (1-1)
Gól: Ivanschitz (26.), Pospech (63.), ill. Bastos (40., 82.)
 
Werder Bremen-Freiburg 2-3 (1-1)
Gól: Petersen (38., 64.), ill. Kruse (36.), Caligiuri (54. - 11-esből), Ginter (71.)