Atlétika

Jövőre már maratonit is futni akar a brit atlétika sztárja

  • VNA

Az idei szezonban félmaratont, jövőre pedig már teljes maratoni távot is vállal a kétszeres londoni bajnok brit futó Mo Farah.

Saját bevallása szerint már régóta kacérkodik a gondolattal, hogy hosszabb távokon is induljon, így nem annyira meglepő Mo Farah bejelentése. A londoni olimpián 5.000 és 10.000 méteren is győztes, szomáliai származású brit futóval kapcsolatban ugyanis bejelentették a londoni maratoni szervezői, hogy ebben az évben elindul náluk a félmaratoni versenyen, jövőre viszont tervei szerint már a brit főváros legendás eseményén  a teljes távon, 42.195 méteren is rajthoz áll.

"Gyermekként Londonban nevelkedtem és mindig is a  terveim között szerepelt, hogy itt fussak maratonit. Amikor fiatalabb voltam, akkor nyertem már félmaratonit ezen a versenyen. Az idei futásom során szeretnék megismerkedni újra a pályával, hogy jövőre a teljes távon is jól felkészült lehessek" - nyilatkozta a 29 éves brit futó, aki annak idején még fiatal futóként, 1998 és 2000 között sorozatban három alkalommal győzött a londoni félmaratoni versenyen. Mo Farah idei célja vélhetően az augusztusi moszkvai szabadtéri világbajnokság lesz, ahol ötezres vb-címének megvédéséért szállhat harcba.