Európa Liga

Sörgyári capriccio Nápolyban, Megyeriéket kitömte a Levante

Meglepő eredmények születettek a labdarúgó Európa Ligában, ahol a legjobb 16 közé kerülésért küzdenek a csapatok. A Viktoria Plzen alaposan meglepte a gólhelyzeteit elpocsékoló Napolit, a Megyeri Balázzsal felálló Olimpiakosz pedig a Levante otthonában szenvedett háromgólos vereséget. A Benfica a csehekhez hasonlóan idegenben szerzett előnyt, az Ajax magabiztosan győzte le a bukaresti Steauát, a Bordeaux pedig döntetlent ért el a fagyos Kijevben.

Obafemi Martinst (középen) ünneplik a társak - Fotó: AFP

Levante-Olimpiakosz Pireusz

Megyeri Balázzsal a kapuban kezdte spanyolországi mérkőzését a Míchel irányította Olimpiakosz, a korábbi 66-szoros válogatott középpályás azonban ezúttal igencsak kényelmetlenül érezhette magát hazájában. A Levante ugyanis gyorsan megszerezte a vezetést Pedro Ríos góljával - a támadó a leshatáron kilépve, egy csellel két védőt elfektetve lőtt a tehetetlen magyar hálóőr mellett a hálóba (1-0) -, Djamel Abdoun pedig tíz perc alatt összeszedett két sárga lapjával meglehetősen nehéz helyzetbe hozta csapatát. A második figyelmeztetéshez ráadásul büntető is párosult, igaz, Obafemi Martins ekkor még elhibázta a lehetőséget. Nem úgy José Barkero, aki a tizenegyespontról duplázta meg a házigazda előnyét a szünetig. (2-0)

A fordulást követően tovább robogtak a hazaiak, Martins korábbi hibáját javítva és a rendezetlen görög védelem hibáit kihasználva pimaszul átemelte a kapujából kirohanó Megyerit, akinek dolgát finoman fogalmazva megnehezítették előtte szaladgáló társai. (3-0) Egy hét múlva kiderül, mire mennek a görögök Juan Ignacio Martínez tanítványaival, ha tizenegyen futballoznak a pályán.

Edison Cavani sem hitt a szemének, hármat vágott a Plzen Nápolyban - Fotó: AFP

Napoli-Viktoria Plzen

A végső győzelemre is esélyesnek tartott nápolyiak úgy kezdte a Plzen elleni mérkőzést, ahogy azt a San Paolóba kilátogató drukkerek várták. Egyik helyzet alakult ki a másik után Matús Kozácik kapuja előtt, az első játékrészt követően mégis a cseheknél volt az előny. Történt ugyanis, hogy Vladimir Darida a balösszekötő helyéről olyan precizitással bombázott a felső sarokba, hogy még a pók is a fehér zászló után nyúlt... (0-1)

Az olaszok mestere, Walter Mazzarri már ekkor majd felrobbant mérgében, azt inkább nem is részletezzük, milyen arckifejezéssel távozott a kispadtól a lefújást követően. Merthogy a második félidőben sem változott a játék képe, a Napoli rohamozott, számtalanszor lyukat ütött a csehek védelmén, az újabb gólt mégis a sörgyáriak szerezték. A csereként beállt Frantisek Rajtoral Jan Kovarik beadását a hálóba, csapatát pedig jó eséllyel a legjobb 16 közé küldte. (0-2) A hajrára teljesen kinyíló házigazda koporsójába végül a harmadik szöget is beverte a Plzen, Martin Fillo a leshatáron ugratta ki Stanislav Teclt, aki a tehetetlen Morgan De Sanctisszal szemben beállította a 0-3-as végeredményt. A nápolyi szurkolóknak aligha lesz kedvenc italuk a plzeni...

Leverkusen-Benfica

Az enyhe hazai fölényben zajló, ám mindkét csapat előtt gólhelyzeteket kínáló első félidő után a portugálok szereztek vezetést idegenben, egy óra elteltével André Almeida passzát Óscar Cardozo egy testcsel után emelte Bernd Leno kapus felett a hálóba. (0-1) A folytatásban rákapcsoltak a gyógyszergyáriak, Jens Hegeler kísérlete például közel járt a gólhoz, a középpályás azonban egy keveset tévedett. A hajrában nagy nyomás nehezedett Artur Moraes kapujára, Ola John viszont egy kontratámadás végén növelhette volna a látogatók előnyét. A lehetőségeivel pazarlóan bánó Leverkusenre nehéz visszavágó vár a Fény Stadionjában.

UEFA Európa Liga
a legjobb 16 közé jutásért
Levante-Olimpiakosz Pireusz 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Ríos (10.), Barkero (40. - büntetőből), Martins (56.)
Kiállítva: Abdoun (29.)
 
Napoli-Viktoria Plzen 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Darida (28.), Rajtoral (79.), Tecl (90.)
 
Bayer Leverkusen-SL Benfica 0-1 (0-0)
Gólszerző: Óscar Cardozo (61.)
 
BATE Boriszov-Fenerbahce 0-0 (0-0)
Kiállítva: Meireles (4.)
 
Dinamo Kijev-Girondins Bordeaux 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Haruna (20.) illetve Obraniak (23.)
 
Ajax Amszterdam-Steaua Bukarest 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Alderweireld (28.), Van Rhijn (48.)
Kiállítva: Pintilii (90.)
 
Sparta Praha-Chelsea 0-1 (0-0)
Gólszerzők: Oscar (82.)
 
Korábban:
Anzsi Mahacskala-Hannover 96 3-1 (1-1)
Zenit Szentpétervár-Liverpool 2-0 (0-0)
 
Később:
21:05: Internazionale-CFR Cluj
21:05: Newcastle United-Metaliszt Harkov
21:05: VfB Stuttgart-KRC Genk
21:05: Atlético Madrid-Rubin Kazany
21:05: FC Basel-Dnyipro Dnyipropetrovszk
21:05: Borussia Mönchengladbach-Lazio
21:05: Tottenham Hotspur-Olympique Lyonnais
 
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.