Európa Liga

Csodagólok Londonban, Palacio volt az Inter hőse

A Tottenham Hotspur 2-1-re legyőzte hazai pályán a Lyont az Európa Ligában, a nyolcaddöntőbe kerülésért rendezett párharc első mérkőzésén. Gareth Bale két szabadrúgásgólt jegyzett a londoniaknál, de a franciáknál Samuel Umtiti is ritkán látható találatot szerzett. Az Internazionale két góllal verte a CFR Clujt, öröm az ürömben, hogy az első írek szerint a találkozó elején megsérült Diego Milito térdében az összes szalag elszakadt. A Newcastle United enm tudott otthon előnyt kicsikarni a Metaliszt ellen.

Inter-CFR

Az Interben először lépett pályára kezdőként a Dinamo Zabregbtől szerződtetett 18 éves középpályás, Mateo Kavocic, ám vezéráldozattal járt a mérkőzés: a 10. percben sérülés miatt le kellett cserélni Diego Militót. A hírek szerint nagyon komoly térdsérülést szenvedett az argentin. A 19. percben Kovacic távoli lövését magabiztosan hárította a vendégek kapusa. A Milito helyére beállt Rodrigo Palacio a 20. percben megszerezte a vezetést a kék-feketéknek: Guarín passza után jobbról, hét méterről a kapuba emelt (1-0). A hazaiak könnyedén kézben tartották a meccset, a Kolozsvár csak a félidő végén tudott veszélyeztetni: Muresan szabadrúgását bravúrral védte Handanovic.

A második játékrész elején Cassano 17 méterről csavart nem sokkal a kapu mellé. A milánóiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, Palacio a hajrában ziccerből növelte az előnyt: Kovacic ugratta ki az argentint, aki kissé balról a hálóba emelt (2-0). Az Inter 2-0-ra nyert, gyakorlatilag eldöntve a párharcot.

Tottenham-Lyon

Hugo Lloris szembe került korábbi csapatával, de csak a kispadon, André Villas-Boas Brad Friedelt jelölte a kapuba. A várakozások ellenére unalmas első félidőt hozott a találkozó. A 13. percben Fofana lőtt 20 méterről kevéssel a léc fölé, a némileg fölényben lévő Tottenham első nagyobb helyzetére a 27. percig kellett várni: Dembélé ugratta ki nagyszerűen Emmanuel Adebayort, aki 14-ről a bal alsó mellé durrantott. A 37. percben a remek formában lévő Gareth Bale ziccert hibázott, az ötösről a kapusba lőtt. A félidő végén javította hibáját a walesi: 27-ről szabadrúgásból a jobb alsóba tekert (1-0). Szép gól volt, de az 55. percben csodagóllal egyenlített a Lyon: Samuel Umtiti egy lecsorgó labdát igazítás nélkül a 16-os bal csücskéről ballal nyílegyenesen a hosszú felsőbe suhintott (1-1). A 62. percben Lacazette 15-ről tüzelt, Fridel fogta a labdát.

A 65. percben Bale szerezhetett volna újabb gólt, de 12 méterről a kapus kezei közé célzott. A szélső aztán a ráadásban újabb gólt szerzett: szabadrúgásból, 23 méterről, jobbal a sorfal fölött a kapuba csavart (2-1). A Tottenhamben három meccs óta csak Bale szerzett gólt. A csodagólok különversenyét a Spurs nyerte és előnnyel utazhat Franciaországba.

Európa Liga, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzések:
Newcastle United (angol)-Metaliszt Harkiv (ukrán) 0-0
 
Tottenham Hotspur (angol)-Olympique Lyon (francia) 2-1 (1-0)
gólszerző: Bale (45+1., 90+3.), ill. Umtiti (55.)
 
Internazionale (olasz)-CFR Cluj (román) 2-0 (1-0)
gólszerző: Palacio (20., 87.)