NFL

Korszakváltás előtt áll a Patriots

  • Molnár Dávid

A New England Patriots támadóalakulata Tom Brady körül alaposan megváltozhat a 2013-as szezonra. A csapat Brandon Lloydtól több mint valószínű, hogy megválik, de Wes Welker maradása is kérdéses a jelentős fizetésemelése miatt.

Meg van annak az ára, ha egy csapat a fizetési sapka korszakában évről évre a liga élmezőnyében végez. A New England Patriots is emiatt kezdheti el szívni a fogát, hiszen lejáró szerződésű játékosaik érthető módon egyre magasabb fizetésemelési szándékkal keresik meg a tárgyalások során a menedzsmentet.

A Patriotsnál három játékos, az irányító, Tom Brady, a támadófal frontembere, Logan Mankins, valamint a védő, Vince Wilfork fizetése együtt már kiteszi a fizetési sapka 35%-át, úgyhogy a csapatnak alaposan át kell gondolnia, hogy kiket tart meg és mennyiért. Wes Welker tavaly megkapta a franchise taget, melynek értelmében 2012-ben 9 millió dollárt keresett. Ha ismét az egyéves megtartás mellett döntenek a Patriotsnál, akkor Welker már 11.4 millió dollárba "fájna" a csapatnak, azaz négy játékosra elmenne közel a fizetési sapka fele, ami egy 53 főt számláló keretnél már kellemetlen helyzetet okozhat.

Robert Kraft, a Patriots tulajdonosa megemlítette, hogy Welkerrel jelenleg is tárgyalások folynak egy "intelligens" hosszú távú szerződésről, és hacsak Welker ügynökei kapzsikká nem válnak, nem fog gondot jelenteni Brady egyik kedvenc célpontjának megtartása. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni, hogy az amerikai bajnokságokban - ha csak az elmúlt két év három profi (NFL, NBA, NHL) bérvitájából indulunk ki - a kapzsiság és a mohóság konstans tényezők.

Brandon Lloyd menesztése szinte már kőbe vésett, mivel a Patriots nem találta őt megfelelőnek a bal oldalon, és 5 milliós fizetéséből tudna szerezni a csapat egy hasznosabb és olcsóbb játékost oda akár egy csere, akár szabadügynökök képében. Fel is merült már Percy Harvin neve, akinek megromlott a kapcsolata a Minnesota Vikingsszel, és Bill Bellichickről is köztudott, hogy nagyon kedveli a 24 éves elkapó játékát. Ha Harvin nem is jönne, a szabadügynök-piacról Mike Wallace vagy Greg Jennings érkezhet vészmegoldásként.