Utánpótlás

Tavaszi időben meccsel az U18-as válogatott

A jövő évi, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra készülő labdarúgó-válogatott a spanyolországi La Mangában lép pályára hétfőn és szerdán.

A Mészöly Géza szövetségi edző vezette U18-as válogatott is megkezdte idei programját, a csapat a norvég szövetség invitálására a spanyolországi La Mangába utazott, ahol két meccsen is pályára lép az északi együttes ellen. A keret szombaton találkozott, majd Lipótra buszozott, ahol elfoglalta szállását az Orchidea Hotelben, és kitűnő körülmények között, füves pályán edzett egyet - számolt be az mlsz.hu.

A csapat vasárnap reggel 8 órakor indult el a bécsi reptérre, és este érkezett meg La Mangába, ahol tavaszias időjárás, 16 fokos hőmérséklet fogadta az együttest. A kerethirdetésnél nem számíthatott mindenkire a szakmai stáb, a Honvéd-MFA játékosai Viareggióban vesznek részt nemzetközi tornán, Kalmár Zsolt a győriek NB I-es felnőtt csapatával edzőtáborozik, Berecz Zsombor pedig kisebb sérüléssel bajlódik, ezért ők felmentést kaptak a munka alól. A szűk kerethez tartozó Bobál Dávid és Csirszki Martin még nem épültek fel hónapokkal ezelőtti sérülésükből, ezért rájuk sem számíthatott a szakmai stáb. A kihirdetett húszfős keretből viszont mindenki egészségesen, jó állapotban érkezett a csapathoz.

"Nagy szerencsénk volt, hogy a lipóti kapcsolatunknak köszönhetően szépen előkészített füves pályán gyakorolhattunk, ami a hétfői mérkőzés előtt sokat számít, hiszen nem ideális ilyenkor kizárólag műfüves edzésekkel készülni a két meccsre - mondta az mlsz.hu-nak Mészöly Géza. - A csapat 2014 tavaszán, a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságon játssza következő tétmérkőzéseit, ez az edzőtáborozás már a tornára való közel másfél éves felkészülésünk egyik korai állomása. Ez a társaság több mint ötven mérkőzést játszott már le együtt az utóbbi két-három évben, a játékosok tökéletesen tisztában vannak az elvárásainkkal, ezért a norvégok elleni meccsen már egy jól begyakorolt csapatjátékra számítok az együttestől."

Az U18-as válogatott kerete:
Kapusok:
Székely György (1860 München)
Hrabina Alex (Nyíregyháza)
 
Védők:
Baksa Dénes (PFLA)
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Győrffy Mátyás (Illés Akadémia)
Pataki Zsolt (Parma)
Nagy Dominik (PMFC)
Vallejos Dominik (PFLA)
 
Középpályások:
Németh Márió (Haladás)
Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Ádám Erik (UTE)
Ács Ádám (MTK Budapest)
Szalánszki Bálint (UTE)
 
Támadók:
Tóth László (PFLA)
Osváth Attila (Veszprém)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Bereczki Dániel (DVSC)
Varga Szabolcs (MTK Budapest)
Hujber Tamás (MTK Budapest)