Alpesi sí-vb

Miklós Edit nem elégedett schladmingi teljesítményével

Felemás érzésekkel zárta a Schladmingban zajló alpesisí-világbajnokságot Miklós Edit, aki az ezen a héten sorra kerülő technikai versenyszámokban már nem áll rajthoz az eseményen.

Miklós Edit magyar síző

A Magyar Sí Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 24 esztendős, erdélyi származású sportoló elégedett volt a kombinációban elért 19. helyezésével, ugyanakkor bánkódott amiatt, hogy a vb első versenynapján, szuper-óriásműlesiklásban a köd miatt félbeszakadt a futam, s ő már nem indulhatott.

"A kombináció lesiklás része egészen jól sikerült, de mivel egész évben a gyors számokra készülök és azokban versenyzem, a technikai részben, műlesiklásban nem értem el kiugró eredményt" - idézte a közlemény Miklós Editet, aki hozzátette, ezzel együtt úgy érzi, kombinációban kihozta magából a maximumot.

A síző azt mondta, a vasárnap rendezett lesiklásban sokat várt magától, csalódott a 23. hely miatt, szerinte ennél többre lenne képes. "A két nappal korábbi lesiklásomhoz képest a pálya jobban kifagyott, gyakorlatilag jégen kellett mennünk. Jól sikerült haladnom az első szakaszon, de sajnos sok időt veszítettem az alsó részen, és közvetlenül a cél előtt is." - mondta.

Miklós Edit jövő szombaton, a franciaországi Méribelben sorra kerülő lesikló Világkupa-versenyen áll rajthoz ismét.