Sportfogadás

Heti műsor – Jön a Real-MU!

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, hiszen rendkívül széles kínálat vár ránk az elkövetkezendő napokban. A fő attrakciót ezúttal a labdarúgó Bajnokok Ligájában rendezendő Real Madrid-Manchester United mérkőzés jelenti!

Cristiano Ronaldo

Hétfő

Több szempontból is izgalmas hétfő elé nézünk, hiszen egyrészt jó pár topligás mérkőzést játszanak a nap során, így láthatjuk többek között a Betis, vagy éppen a Liverpool játékát is.

Mindemellett a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Győr is pályára lép, Görbicz Anitáék a Randers otthonába látogatnak, a mérkőzést pedig élőben közvetítjük.

Egyéni sportok tekintetében fontos megemlíteni, hogy hétfőn négy tenisztorna is kezdetét veszi, a férfiak Rotterdamban, San Joséban, Sao Pauloban, a hölgyek pedig Dohában mérik össze tudásukat. Mindemellett folytatódik a schladmingi alpesi sí-vb is!

Kedd

Kedden elérkezik a várva-várt pillanat, ugyanis folytatódik a Bajnokok Ligája, azaz megkezdődik az egyenes kieséses szakasz. A hét második napján két találkozóra kerül sor, a Celtic a Juventust, a Valencia a PSG-t fogadja. Mindemellett további érdekes találkozókra kerül sor az angol alsóbb osztályokban és az FA-kupában, így panaszra igazán nem lehet okunk.

Csapatsportok terén fontos még kiemelni, hogy folytatódik a kosárlabda EuroChallange-Kupa, ahol a Szolnok ezúttal Franciaországba, a Gravelines otthonába látogat. Mindemellett folytatódik a férfi kézilabda NBI is, ahol mind a Veszprém, mind a Szeged megmutatja magát.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382388  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382386  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382389  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382384 

 

Szerda

Szerdán ismét a Bajnokok Ligájáé a főszerep, ezúttal azonban jóval nagyobb rangadókra van kilátás. A vérbeli rajongók nyilvánvalóan már jó előre beírták a naptárba a Real Madrid-Manchester United találkozót – amelyet élőben is közvetítünk -, de természetesen a Sahtar-Dortmund mérkőzés sem tartozik az elhanyagolható kategóriába…

A válogatott szünet után ismét jégre lép a Sapa Fehérvár az EBEL-ben, méghozzá a Dornbirn otthonában.

Csütörtök

Csütörtökön igazi meccsdömping vár ránk, hiszen 16 mérkőzésre kerül sor az Európa Ligában. Ennek megfelelően igazi rangadókra van kilátás, olyan mérkőzések közül válogathatunk, mint a Zenit-Liverpool, a Leverkusen-Benfica, az Atlético-Kazan, vagy éppen a Tottenham-Lyon.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382418  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382410  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382429  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382412  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382425  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382408  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382415  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1382422 

 

Péntek

Pénteken már ízelítőt kaphatunk a hétvégi bajnokikból is, hiszen olyan kiváló mérkőzésekre kerül majd sor, mint a Wolfsburg-Bayern München, vagy éppen a Lille-Rennes, de természetesen nem feledkezhetünk meg az ilyenkor szokásos francia és holland másodosztályú mérkőzésekről sem.

Csapatsportok terén is kiváló felhozatal vár ránk pénteken, hiszen a Sapa Fehérvár a Znojmo ellen folytatja szereplését az EBEL-ben, míg a Volvo Kupa keretein belül medencébe száll a magyar vízilabda-válogatott, első körben a juniorválogatott ellen.

Szombat

Szombaton ömlesztve kapjuk majd a jobbnál-jobb focimeccseket, olyanokat, mint például a Roma-Juventus, vagy éppen a Málaga-Athetic Bilbao. Mindemellett folytatódik az FA Kupa is, amelynek keretein belül pályára lép az Arsenal is.

Csapatsportok terén természetesen nem fogunk unatkozni, hiszen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Szeged a Dinamo Minszk együttesét fogadja, míg a nőknél a Győr a Larvikhoz látogat, a hatharom.com pedig természetesen mindkét találkozót élőben közvetíti! Szintén nem elhanyagolható tényező, hogy a Szolnoki Olajra újabb rangadó vár, ezúttal hazai pályán, a Ljubljana ellen, az Adria Liga keretein belül.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1260055  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1260065  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1287211  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1239658  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1260067  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1229387  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1287210  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1217052 

 

Vasárnap

A hét utolsó napján újabb sztárcsapatok mutatják meg magukat, olyanok, mint a Real Madrid, a Liverpool, a Napoli, a Fiorentina, vagy éppen az Inter, így panaszra ezúttal sem lehet okunk!

Magyar vonatkozásból azonban mégsem a foci, sokkal inkább a kézilabda lesz fontosabb, hiszen két csapatunk is pályára lép a Bajnokok Ligájában. A férfiaknál a Veszprém a Kiel otthonában vendégszerepel, míg a nőknél a Ferencváros a Krim Ljubljanát fogadja, a hatharom.com pedig mindkét találkozót élőben közvetíti.

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
02.11. Kézilabda Randers-Győr 19:00
02.12. Labdarúgás Valencia-PSG 20:45
02.13. Labdarúgás Real Madrid-Manchester United 20:45
02.16. Kézilabda Szeged-Dinamo Minszk 15:30
02.16. Kézilabda Larvik-Győr 17:45
02.17. Kézilabda FTC-Krim Ljubljana 15:15
02.17. Kézilabda Kiel-Veszprém 19:00