Síugrás

Willingen ezúttal behódolt a szélnek, elmaradt a verseny

  • VNA

Túl erős volt a szél a németországi Világkupa helyszínen, így törölni kellett a vasárnapra tervezett egyéni síugró versenyt.

Vasárnap ismét az időjárásé volt a főszerep a síugró Világkupa sorozat willingeni helyszínén. A múlt heti harrachovi versenyekhez hasonlóan sajnos ezúttal is jócskán fújt a szél, így többszöri halasztás ellenére sem tudtak végül versenyt rendezni. "Ezúttal nem volt nehéz dolgunk meghozni a törlésről szóló döntést, mert reményünk sem volt arra, hogy legyen ugrás" - nyilatkozta a Nemzetközi Síszövetség (FIS) versenyigazgatója, az osztrák Walter Hofer.

Ezzel az is eldőlt, hogy Willingenben 18 év után maradt el ismét rangos verseny az időjárás miatt.  Arról egyelőre még nem született döntés, hogy az elmaradt egyéni versenyt esetleg a Team Tour névre hallgató sorozat klingenthali vagy oberstdorfi helyszínén bepótolják-e a jövő héten. A 100.000 eurós fődíjjal dotált Team Tour első állomását szombaton Szlovénia nyerte meg, a sorozat következő állomása pedig a kedd délutáni klingenthali selejtező lesz.