Serie A

Balotelli most csak egy pontot mentett, a Román még nem látszik az edzőváltás

Csak két mérkőzés dőlt el a kevés gólt hozó vasárnapi meccsdömpingben a Serie A 24. fordulójában. Az edzőt váltó Roma összességében sima vereséget szenvedett a Sampdoria vendégeként, az Udinese egyetlen góllal nyert a Torino ellen. A Milan eközben Szardínia szigetén hagyott két pontot.

A Milant napokig tartó bizonytalanság után végül saját pályáján fogadhatta a Cagliari, de jó darabig úgy tűnt, nem sokat számít, hol játsszák a mérkőzést. A piros-feketék uralták a játékot, egymás után harcolták ki a szögleteket. Nagy helyzetek mondjuk ezekből nem alakultak ki, ahogy a hazaiak elvétve jövő kontráiból sem. A gólhoz talán a 34. fejelő Conti állt a legközelebb, de ő sem talált kaput. Csapattársa, Victor Ibarbo viszont már pontos volt az első félidő utolsó pillanataiban. A csatár Conti tizenhatoson belülre löbbölt szabadrúgására érkezett jól, és szépen csúsztatott a jobb alsóba. (1-0)

Mario Balotelli a Milan játékosaként a Cagliari elleni mérkőzésen 2013-ban.

A szünet után az addig kicsit álmoskás Milan komolyabban odatette magát, de hiába, remekül védekezett a Cagliari. Boateng volt a első a 71. percben, aki meg tudta dolgoztatni Agazzit, de a kapus jól végezte a dolgát. Aztán a 81. percben Astori nagyot hibázott, egy magas labdánál egyértelműen lerántotta Balotellit, amiért piros lapot kapott, a vendégek legújabb sztárja pedig tizenegyesből egyenlíthetett. (1-1)

A hajrá már egyértelműen a milánóiakról szólt, azon belül is a Balotelli-Agazzi párharcról. A csatárnak az utolsó pillanatokban óriási helyzete volt, de a hálóőr hatalmas bravúrral kiszedte a fejesét a gólvonalról. Így a Milan csak egy pontot szerzett, azaz nem tudott közelebb kerülni a Napoli ellen döntetlent játszó Lazióhoz.

A Roma már új vezetőedzőjével, Aurelio Andreazzolival látogatott Genovába a Sampdoriához, és ez rögtön változásokat is hozott a csapat felállásában. A kapuba visszakerült a régóta mellőzött Stekelenburg, előtte három belső védő dolgozott, a középpályán négy játékos állt fel, a támadásokat pedig a Pjanic-Totti-Osvaldo hármasra bízta az edző.

Sok haszna nem látszott az új rendszernek, a korábbiaknál sokkal nehézkesebb lett a Farkasok támadójátéka, a védelmet azonban jó darabig nem tette próbára a Samp. Az első gólra így a második félidőig kellett várni, amikor Sansone hosszú labdájából Estigarribia indult meg, és a bal oldalról lőtt a hosszú alsóba. (1-0)

Negyedórával később könnyen egyenlíthettek volna a vendégek, de Osvaldo hiába harcolt ki tizenegyest, elképesztően flegma mozdulattal a kiváró Romero kezébe gurított. Így tovább nőtt a hazai előny, amikor a 73. percben Sansone a tizenhatos vonaláról egy remek szabadrúgással a jobb felsőbe lőtt. (2-0)

Ugyan erre már Lamela révén gyorsan tudott reagálni egy szépítő találattal a Roma, de ugyanilyen gyorsan Icardi is betalált fejjel. (3-1)

A Farkasok a hajrában hiába gyűrték ellenfelüket, nem volt igazán sanszuk a szépítésre, az egyenlítésre meg pláne nem, így tovább folytatták pocsék 2013-as sorozatukat.


 

Serie A
24. forduló
Atalanta-Catania 0-0
Bologna-Siena 1-1 (1-1)
gólszerzők: Kone (41.), illetve Emeghara (33.)
Cagliari-Milan 1-1 (1-0)
gólszerzők: Ibarbo (45.), illetve Balotelli (82. - büntetőből)
kiállítva: Astori (81.)
Palermo-Pescara 1-1 (0-0)
gólszerzők: Fabbrini (80.), illetve Bjarnason (73.)
Sampdoria-Roma 3-1 (0-0)
gólszerzők: Estigarribia (56.), Sansone (73.), Icardi (77.), illetve Lamela (75.)
Udinese-Torino 1-0 (1-0)
gólszerző: Pereyra (7.)