Szocsi 2014

Putyin mérgében kirúgta az olimpiai bizottság alelnökét

  • VNA

Napra pontosan egy év múlva kezdődik el Szocsiban a 2014-es téli olimpia, minden idők legdrágább havas ötkarikás eseménye.

Vlagyimir Putyin a Szocsi olimpia síugrósánca mellett

Különös módon ünnepelték Oroszországban azt, hogy napra pontosan egy év múlva, 2014. február hetedikén rendezik majd a következő téli olimpia megnyitóünnepségét. Bár az esemény alkalmából Szocsiban számos programot terveztek, mégis az orosz elnök, Vlagyimir Putyin személyi döntésének lesz várhatóan nagyobb visszhangja, amely szerint azonnali hatállyal menesztette az Orosz Olimpiai Bizottság alelnökét, Asmed Bilalovot. A döntés közvetlen kiváltó oka a 2014-es téli olimpiára épülő síugró létesítmények építésének lassú haladása volt, amelyről Putyin saját szemével győződött meg.

Bár olimpiai tesztversenyeket már rendeztek ebben a szezonban a síugrók számára, addigra a két szükséges sánc közül csak az egyik készült el, ráadásul a Világkupa versenyek teljesen hangulattalanul teltek, lévén a lelátó még nem készült el, így mindkét versenyt szurkolók nélkül, családias légkörben bonyolították le. "Hogyan lehetséges az, hogy valaki az olimpiai bizottság alelnökeként akadályozza a létesítmények fejlesztését" - adott hangot a szerdai helyszínbejáráskor felháborodottságának Putyin, majd szarkasztikusan hozzátette: "Ezt legalább jól csinálta, ebben a vonatkozásban igazán jó munkát végzett!"

A szocsi olimpia felvezetéseként a menesztéstől függetlenül számos programot megszerveztek az oroszok, köztük azt a műkorcsolya showt is, amelyen Putyin mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) belga elnöke, Jacques Rogge is részt vett nézőként. Az Oroszországban egyértelműen presztízseseményként kezelt 2014-es téli olimpia jelenlegi költségvetése 51 milliárd dollár, amivel Szocsi lesz minden idők legdrágább téli ötkarikás eseménye.