- Hadd kezdjem valami jó kérdés helyett magyarázkodással! A Schaffhausen elleni hazai mérkőzés után frusztrált volt, mert az újságíró kollégáim felbosszantották azzal, hogy azt kötelező győzelemnek titulálták. Talán azt felejtették el többen hozzátenni, ha valamelyik meccset, azt mindenképp meg kellett nyerni, hogy legyen remény a továbbjutásra. Innen nézve a most csütörtöki, idegenbeli találkozó is hasonló fontosságú...

- Négy hónap távlatából visszanézve azt a mérkőzést, csodálatos dolgokat csináltak a fiúk. A támadójátékunk szerintem fantasztikus volt, bár ezt lerontották a kihagyott hétméteresek. El kell mondanom, hogy nagyon komoly ellenszélben játszottunk. A védekezésünkben viszont nagyon sok hiba volt. Azok ellen a gólveszélyes emberek ellen, akiket meg kellett volna állítanunk - Dissingerre gondolok, vagy Pendicre, Sztojanovicsra - nem tudtunk hatékonyan védekezni. Ezek okozták azt, hogy nem lett egy nagyobb különbség.

Viszont igazából az első olyan mérkőzésünk volt, ahol hihetetlen feszült légkör volt, és a játékosok mégis nagyon higgadtak tudtak maradni. És ha a végén egy olyan megoldásra tudnak jutni a csapatjátékban, mint az az utolsó pillanatos kínai figura, az mindenképp megsüvegelendő. Lehet itt azt mondani, hogy ki milyen vagy milyen teljesítményt nyújtott, egyedül a győzelem számít, persze őszinte részvéttel a legyőzöttek iránt.

Egyébként ehhez ráadásképp ugye volt egy zágrábi meccsünk, ahol a horvát kézilabdát előzetesen egy kicsit más színben tüntettük fel, holott azért látjuk, hogy abból a csapatból sokan ott voltak a világbajnokságon harmadik válogatottban, és a kimaradottak is nagy nevek. Nagyon komoly dorgálásokat kaptunk. Tény, hogy ott volt a csapatnak egy nagyon rossz első negyedórája, de két hét felkészülés után, ami az olimpiát követően kilúgozott játékosokkal rendelkezésre állt, beindult a versenydömping. Meg sem tudtuk mérni, hogy a keret mire alkalmas. Az, hogy az ember igazol játékosokat, egy dolog. Talán Jonas Larholm kivételével nem olyanokat tudtunk igazolni, akik valamilyen szinten komoly csapatban már bizonyítottak, hanem olyanokat, akikben bízhattunk, hogy majd talán bizonyítani fognak.

- A kilúgozottság most is előjöhet, hiszen mindössze másfél hete tértek vissza a világbajnokságon szerepelt játékosok. Milyen állapotban kapta vissza őket?

- Két nap felkészülés után mérkőzést játszottunk, tehát ha Mocsai kapitány úr azt mondta, hogy ő patikamérlegen, akkor én kvantummechanikai mérlegen mérem a terheléseket. De ugye valamit ki kellene gyakorolnunk, valamit fel kellene elevenítenünk ahhoz, hogy játsszon a csapat. És ugye nincs kegyelem. Ilyenkor kell mérlegre tenni dolgokat, a lehetőségeket.

A játékosok egy meccssorozatból jöttek, nyilván különböző élményeket éltek meg. Összesen hat-hét órányi meccsidőből különböző időszakokat voltak a pályán, de azért három órát a kulcsemberek mindenképp játszottak. Volt, aki kevesebbet, de akkor is kint volt, ott élte végig a mérkőzéseket, tehát természetes módon egyfajta idegi fáradtság biztosan megjelent, ezt látom is rajtuk. Megjelenik egy emocionális fáradtság is, hisz azokat az érzelmeket fel kellene dolgozni, amik ott megjelennek. És ez nem megy ripsz-ropsz, ráadásul ez a legnehezebben kipihenhető fáradtság.

És még nem is beszéltem arról, hogy fizikálisan fel kellene töltődni. Most erre törekszünk. Két meccset lejátszottunk, és ugyanaz a déjá vu-érzésem van, mint a zágrábi meccs előtt. Akkor mindenkit nagyon elvertünk, most is komoly különbség volt, (45-27 a Gyöngyös ellen - a szerk.), aztán előjöttek a hibák, de az eredmény ott van (25-24 az FTC-PLER ellen). Szegény - nyugodjon békében - Lakat Karcsi bácsi szokta mondani, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, nálunk van, amikor azt is meg kell magyarázni.

De az biztos, hogy a csapatnak van egy fejlődése, amelyhez nem csak az tartozik hozzá, hogy egy-egy feladatot hogyan oldunk meg, hanem az is, hogyan viszonyulunk egymás hülyeségeihez, hogyan tudjuk feldolgozni a másik ember nézőpontját, és mennyire áll össze a csapat.

- Gondolom, erre próbált koncentrálni ebben a rövid időszakban.

- Igen, de ez egy nagyon sokirányú probléma. Ezeken bíbelődtünk - már amennyit lehetett -, igyekeztünk videózni, megfelelően koncentrálva adott helyzetekre, hogy azokat hogyan tudjuk megoldani. Igyekeztünk az erőnlétet egy kicsit összerakni, hogy bírjuk a kritikus helyzeteket, a döntéseink jó ütemben legyenek, megfelelő legyen az időzítés, hogy az összjátékunk színvonala olyan legyen, ami egy BL-hez kell. Egyénileg nem lehet legyőzni ezeket a csapatokat, mint esetleg egy kisebb erősségű gárdát. Itt nagyon komoly együttes munkára van szükség.

- Említette a déjá vu-érzést. Tart attól, hogy hasonló visszalépés jöhet a játékban, mint a Zágráb ellen?

- Nem tartok semmitől, huszonharmadik éve vagyok a pályán, elég sok nehéz szituációban voltam. Ezt csak azért mondtam, mert hasonló a helyzet, mint akkor volt. Itt most az a lényeg, hogy mi hogyan fogjuk meg a meccset, hogyan állunk bele. Ezért mondtam a Zágráb-meccset, mert egy nagyon rossz tíz perc el tud söpörni mindent. Erre hívtam fel a játékosok figyelmét. Itt nincs olyan, hogy majd akkor utánamegyünk az ellenfélnek. Hogy - mint a Fradi ellen - húsz perc után jövünk a játékba. Ilyenek nincsenek. Nekünk most ezért kell önmagunkat megerőszakolva olyan egységes egészet mutatni, amiből kijön az egyéni teljesítmény is. Ezt csak arra értettem, hogy hasonló a pici felkészülés, a kilúgozottság, a különböző érzelmi állapot, a csapatkohézió és az a presszing, ami van mindannyiunkon - hisz eredménykényszer van. Ugyanakkor itt a lehetőség, hogy a hegyen, amit meg akarunk védeni, megvédjük a bástyánkat.

- Felhozta már a játékvezetők kérdését is, amiről mindenképp érdemes beszélni, mert emlékezetes, hogy mennyire partnerei voltak a francia bírók a Schaffhausennek ősszel. Min múlhat az ő hozzáállásuk ilyenkor? Ismertségen? Diplomácián? Az adott napi kedvükön?

- Hadd mondjam el, hogy a siker nálam negyven százalék munka, harminc százalék menedzselés és harminc százalék szerencse! Látszik, hogy ahhoz, hogy a jó részhez eljussunk, ahhoz nem elég csak a munka. Ezt látni kell! A miénk egy olyan sportág, ahol a megítélés, a stílus, a játékosok előképzettsége, a kiegyensúlyozottságuk vagy a kibillenthetőségük adja magát, így van bizonyos helyzetekben szerepe a szerencsének. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindig a topon vagyunk, pedig a játékosnak is lehetnek rosszabb napjai. A hullám nem csak a formánkban van meg, hanem a bioritmusunkban, az életritmusunkban is, hogy mikor vannak a mélypontjaink, mikor vannak a csúcspontjaink.

Nagyon fontos, hogy a játékvezetés felfogása, szellemisége mennyire passzol az adott kézilabdakultúrához. Itt főleg a védekezés keménységét kell érteni, de fontos, hogy mennyire tekintélyelvű a játékvezetés, aztán ott vannak a "szabad" labdák, amik ide is, oda is fújhatók. Lehet egy akció elé fújni, lehet utána fújni, megvárni, míg beviszik a helyzetig. Az a trendi a játékvezetésben, hogy balanszra törekszenek. De nem mindegy, hogy mikor adják a dolgokat. A halottnak a csók már semmi, de lehet, hogy valakinek, aki nagyon küzd, egy csók ad megfelelő erőt. A passzív játék mindig egy neuralgikus pont. Hány másodperc után tesznek passzívba egy csapatot, ott meddig hagyják játszani...

- Bocsánat, hogy közbevágok, de ezt Ön szerint egzakt módon szabályozni kellene?

- Szerintem igen, én már 2000-ben is arra szavaztam, hogy ez így nem megy. A hőérzetünk mellett az időérzékünk a legbizonytalanabb. Ha az embernek egy vizsgán nem jut eszébe valami, három másodperc is egy órának tűnik, ugyanakkor, ha boldog az ember, akkor megy az idő. Ez tehát nagyon bizonytalan, ráadásul millió és egy esemény történik. Érdekes párhuzam, hogy a labdarúgást ma már öt játékvezető minősíti. Nálunk maradt a két játékvezető, miközben hihetetlenül felgyorsult a játék, borzasztó sok esemény van, amit meg kell ítélni. Ezen a téren nagyon gondban vagyunk.

Egy konzervatív labdarúgás a játékvezetéssel sokkal-sokkal előrébb ment, mint mi. Egy időben volt a három játékvezetős modellre példa, annak idején volt a két gólbíró, aki lengetett meg egy, aki fújta. Utána lett a páros játékvezetés. Úgy gondolom, hogy itt is lehetne valamit tenni, főleg azért, hogy a gyors játékból adódóan a játékosok testi épségének a megvédéséért vagy a kirívó esetek, például piros lapok megítélésekor legyen kontroll. Hogy megfelelő súllyal lehessen eldöntetni, hogy az volt vagy nem az volt, amit fújtak, mert ha nem, akkor az egy csapatot hozhat előnyös, a másikat előnytelen helyzetbe.

Nagyon nehéz a játékvezetők helyzete. Nem szándékosságot gondolok e mögött, hanem azt gondolom, hogy túl nagy eseménydömping van, amikor dönteni kell, túl nagy szellemi és fizikai kapacitást igényel az állandó helyzetváltoztatás, a nézőpontok megváltoztatása, a döntések meghozatala. Vannak ugyan a headsetek, amik segítik az együttműködést, de még több ilyen lehetne. Akár az idő beszabályozása, akár újabb emberek, akik azért kellenek, mert nem lehetnek olyan helyzetek, amikre rá lehet fogni, hogy abból a szögből nem lehetett látni.

- Az már nyilvános, hogy nem hosszabbítanak szerződést a klubbal, az utódja is megvan. Ön erről azt mondta, hogy már korábban eldöntötte: nem is akar hosszabbítani. Miért?

- Volt ez a bizonyos zágrábi meccs ősszel, ami kapcsán nem értettünk egyet abban, ahogy én, illetve ahogy a vezetők elképzelték a munkát. Látszott már, van egyfajta nézetkülönbség. A másik ok pedig, hogy a csapat megerősítésénél is voltak olyan dolgok, amikben nem volt azonos az álláspontunk. És hozzátartozik ehhez, hogy nyilvánvalóan nem voltak ők sem elégedettek az én munkámmal. Ez ebben csúcsosodott ki, de ez az edzők életében benne van. Én harmadik éve vagyok itt, tettem a dolgomat, az nem az én feladatom, hogy saját magamat minősítsem. Majd az idő minősít.

- Azért úgy gondolja, hogy az eddigiekben mindig előrefelé tudott haladni a csapatával?

- Az első év hihetetlenül nehéz volt a játékoskeret szempontjából, a második még nehezebb, hisz megnézhetjük, hogy hányan játszottuk végig. Mindig új csapatot kellett építeni, egy kicsit ez is fárasztó volt, bevallom. Nehezen indult el az egész az adóssághalmazból. Az tény, hogy a rend és a fegyelem, amik egy klub működéséhez kellenek, már megvannak, csak az erősítés nem mindegy.

Jó lenne, ha nem minden évben négy-öt új játékost cserélnénk, és nem mindegy, hogy honnan hozunk és milyen tekintélyes játékosokat vagy épp fejlődőképes játékosokat. A kés a torkon ott van, mert mindenki rögtön ilyen-olyan eredményt vár. Nyilván elmondták, hogy azzal az eredménnyel, ami most van, nem igazán elégedettek. Ez logikussá teszi a változtatást.

Sok összetevője van egy ilyen csapatjátéknak, és ha ebben vannak nézeteltérések, akkor úriemberek között az a szokás, hogy más koncepció, más elképzelések mentén haladnak tovább. Mert nyilván másként képzelik el a kézilabdát, és ilyenkor a kabáthoz kell a gombokat odahozni.

- Mi az, amire a szezon végén azt mondaná, hogy ez aztán szép búcsú volt? Akár eredményt nézve, akár attól elvonatkoztatva értem a kérdést.

- Ilyen helyzetben még nem voltam, hogy ilyen korán kihirdették és erről szólt volna a történet, mármint a váltásról. Az természetes, hogy év végén vagy akár év közben is történik ilyesmi eredménytelenség esetén. Megállapodni meg lehet, de el kell dönteni, hogy mikor hozzák ezt vagy az új edző érkezését nyilvánosságra. Ez egy nagyon hosszú időszak, nem könnyű így megélni. Nem szeretem ha sajnálkoznak, mert "Semmi siránkozás sem tud hozzátenni egyetlen percet sem az élethez, nem ad több szívverést, lélegzetvételt sem", ez azért ki van írva - mutatja az Audrey Niffenegger-idézetet az irodája falán.

Hogy én mivel lennék elégedett ezek között a nehéz körülmények között? Mert ez egy nagyon nehéz helyzet. Nem lehet kiszámítani a játékosok reakcióját, ki hogyan fog hozzáállni a dolgokhoz, a munkának melyik végét fogja meg, mennyire lesz fegyelmezett, vagy épp mondja azt, hogy tök mindegy, úgyis új szezon jön. De én bízom a sportolókban, nem könnyű a feladat, de ezt hozta az élet. Mindig az adott meccsre, jelen esetben a Schaffhausen ellenire koncentrálok, ebben élek, igyekszem megragadni a lehetőségeket. Nem könnyű.

Közben az igazolások is mennek, és szerintem ez is egy kicsit furcsa. Én jobban szeretem az amerikai szisztémát, amikor a szezon végén cserélnek játékosokat is. Mert ők is azon rágódnak, hogy maradnak vagy nem, ezzel van tele a fejük. Hiába minden, a tudatalattiban ott lehet. Ezen is van mit változtatni. Maguknak a sportszervezeteknek, hogy hogyan alakítják ki a bajnokságokat, hogy működnek az átigazolások.

- Érdekes ez a felvetése, mert akár azt is mondhatjuk, hogy egy szezon hajrájában rosszabb, ha a szerződésével foglalkozik egy játékos. Persze most vannak egy nagyon fontos időszakban...

- Én ezt egy picit korainak érzem. Persze a végjátékban is zavaró lehet. Van egy ilyen szisztéma, van egy olyan szisztéma. Mindenki szeretné minél hamarabb letudni és jól van. Csak szerintem ezen is rengeteg siker vagy sikertelenség múlik. Vagy előfordul, hogy adott játékos nem úgy teljesít. Ezekkel nekem mindig vannak gondjaim, de nyilván ebben én nem tudok és nem is vagyok hivatott, hogy döntsek. Az biztos, hogy zavaró tényező, amíg hezitál. Lehet, hogy jobb, ha már döntött, de nem tudom, kinél hogy csapódik ez le. Nem vagyunk egyformák.

- Gondolkodott már azon, hogy mit csinál nyártól?

- Ez is borzasztó nehéz, hogy az én agyamat merre állítsam. Ide vagy oda menjek tárgyalni, de akkor mit foglalkozok a dolgommal? Ez is egy hülye szitu ilyen szempontból. Biztos, hogy egy megkeresés vagy azon való lamentálás egy időszakot elvisz az egészből. Ezért mondom, hogy ezek nagyon érdekes történések, de a sportnak ez is része, illetve ezt is meg kell oldani. Most ezt kell megtanulni.