Női kosárlabda Euroliga

Soproni vereség az Orenburgtól

A Sopron hazai pályán nagy csatában kikapott az orosz Orenburgtól szerdán a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában, ezzel minimálisra csökkentek a rájátszásba jutási esélyei.

A 11 forduló után három győzelemmel és nyolc vereséggel álló soproniak - akik 2009-ben Euroliga négyes döntőt játszottak - azzal a tudattal álltak ki a 6/4-es mérleggel rendelkező Orenburg ellen, hogy ha nyernek, életben maradnak továbbjutási esélyeik, ellenkező esetben szinte biztos, hogy lemondhatnak a rájátszásról. A hazai alapszakaszt veretlenül megnyerő zöld-sárgák az első negyedben nem engedték elhúzni az ellenfelet, csak két ponttal voltak lemaradva a második 10 perc kezdetén, majd remek játékkal kiegyenlítettek.

Székely Norbert együttese a folytatásban minimális előnyre tett szert. A zárónegyedben aztán a vendégek felpörögtek, a Sopron nem tudta tartani a tempót, ráadásul játékosai sorozatban nyolc triplát rontottak. Egy perccel a lefújás előtt már az Orenburg vezetett öt ponttal, s végül hétpontos különbséggel nyerte az utolsó 10 percet, megnyerve ezzel a találkozót. A soproniak részéről a szerb Jelena Milovanovic, valamint az amerikai Shenise Johnson teljesített a legjobban, az élsportba nemrég visszatért Cserny Réka csupán egy pontig jutott, igaz, hat lepattanót szerzett, ebben a mutatóban csapata egyik legjobbja volt.

A Sopron 3/9-es mérleggel fejezte be az alapszakaszt, így csak akkor folytathatja az Euroliga rájátszásában, ha a román Targoviste mindkét hátralévő összecsapását elveszíti.

Női Euroliga
12. forduló, B csoport:
Uniqa-Euroleasing Sopron - Orenburg (orosz) 68-74 (16-18, 21-19, 15-14, 16-23)
A magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 25, Johnson 21