Serie A

Balotellit felpofoztam az Internél, de olyan, mintha a fiam lenne - Marco Materazzi

Marco Materazzi a Gazza Offside című műsorban Mario Balotelli klubváltásáról nyilatkozott. Az Internazionale egykori védője szerint az olasz csatár oda került, ahova mindig is vágyott. A Manchester City játékosa az AC Milanhoz szerződött.

Materazzi és Balotelli az Internazionalénál klubtársak voltak. Az egykori kőkemény védő elárulta, apa-fiú viszony volt közte és az ifjú támadó között.

"Balotelli ahhoz a klubhoz szerződött, amelyért gyermekkora óta rajong - mondta Materazzi a Gazza Offside-ban. - Előfordult, hogy piros-fekete sportszárat viselt az Inter öltözőjében. Persze nem hagytam annyiban, ollóval félbevágtam. Mario egy tökfej, de remek figura, jópofa srác. Csupa jó emlékem van róla, talán csak egyszer dühített fel. A 2010-es barcelonai BL-meccs előtt mondtam neki, ha este pályára lépsz és nem a képességeidnek megfelelően játszol, akkor felpofozlak. Sajnos a mérkőzés után kapott tőlem (a barcelonai találkozót követően Balotelli földhöz vágta mezét az Inter öltözőjében, amiért számos társa nekiugrott). Valójában jól kijöttünk egymással, olyan volt nekem, mintha a fiam lenne. Imádom őt, amikor műtötték, egész éjjel a kórházban maradtam vele."